Menu

August Strindberg: Egyedül

AZ EGYEDÜL KÖNYV LETÖLTÉSE

Végül ez hát a magány: belefonjuk magunkat saját lelkünknek a selymébe, begubózkodunk és várjuk az átalakulást, mert ez nem maradhat el.

Időközben egyrészt saját élményeinkből élünk, másrészt telepatikus úton mások életét éljük. Meghalunk és feltámadunk; új nevelésben van részünk valami ismeretlen új életre.
Egyedül uralkodik végül az ember a saját személyiségén. Senkinek a gondolatai nem ellenőrzik a magam gondolatait, senkinek a hajlamai, senkinek a szeszélyei nem nehezednek rám. Fejlődésnek indul a lélek újonnan szerzett szabadságában, soha nem tapasztalt belső békességgel és csendes örömmel telik meg, érzi, hogy biztonságban van és csak saját magának felelős.

Részlet a könyvből:

“Megmaradt a véleménye mellett, mert babonás volt, mint minden hitetlen. Igen, a hitetlenek hisznek mindenben, de mindennek az ellenkezőjében. Ha éjjel szépet álmodnak, az valami rútat jelent; ha meg férgekről álmodnak, az például pénzt jelent. Én viszont jelentéktelen álmokkal nem törődöm; de ha olyan álmom van, amely önként rám erőlteti magát, hát akkor úgy magyarázom, ahogy közvetlenül adódik, nem a visszájáról. Így például, ha ijesztő az álmom, azt intelemnek fogom fel, a szép álmot pedig biztatásnak vagy vigasztalásnak. Mégpedig merőben logikusan, tudományosan; mert ha tiszta a lelkiismeretem, akkor tiszta a látásom is, és ugyanez áll fordítva
is. Az álmokban tükröződik a bensőm, és ezért úgy használhatom őket, mint a borotválkozótükröt: látom belőlük, mit csinálok, és vigyázhatok, hogy meg ne vágjam magam. Ugyanígy vagyok bizonyos eseményekkel éber állapotban; nem valamennyivel. Így például papírdarabkák mindig hevernek az utcán, ám nem minden papírdarabka vonja magára a figyelmemet. De ha valamelyik magára vonja, akkor fölveszem és megnézem; és ha olyasmit találok rajta
írva vagy nyomtatva, ami vonatkozásban lehet azzal, amire leginkább gondolok, hát akkor úgy tekintem, mint legbelső, még meg nem született gondolatom kifejezését. És ebben igazam van; mert ha bensőm között és e között a külső dolog között nem volna meg ez a gondolati híd, akkor sohasem lehetne szó a kettő közötti átmenetről. “