Menu

Bródy Sándor: A tanítónő

tanitonoEgy alföldi faluba megérkezik Budapestről a fiatal tanítónő, Tóth Flóra. Flórát, rögtön megrohanják a falubeli pozicionált urak, a szolgabíró és a káplán, a bíró, az orvos, a gyógyszerész, és persze a falu leggazdagabb kegyura, ifj. Nagy István.
Flóra csökönyös elutasítása felidegesíti a falu urait, akik fel vannak zaklatva a tanítónő miatt, s közben még a szerencsétlen filológus, a kis tanító is beleszeret Flórába, aki még ifj. Nagyot is elutasította. Mindennek ellenére, ha nem mutatkozik is többé a színen, mindennap érkeznek Flórának virágcsokrok, a fővárosi cigányprímás pedig minden éjszaka szerenádot húzat a bandájával az ablaka alatt. Ez lesz azután a titok.
Mert a faluban senki sem tudja, kitől jönnek a csokrok és a zene. Ezért elítélik Tóth Flóra tanítónőt.
Flóra az ítélőszék előtt nem leplezi le ifj. Nagyot, és nem is védekezik. Az iskolaszék felfüggeszti állásából, ő pedig megígéri a filológusnak, hogy hozzámegy feleségül. Csakhogy megérkezik ifj. Nagy, aki feleségül kéri, elküldve lánykérőbe hozzá a szüleit is, akik különféle ármánykodásokkal próbálják lebeszélni Flórát a fiukkal kötendő házasságról. Flóra állja a megaláztatásokat, de megparancsolja nekik, hogy ismét jöjjenek el, és rendesen kérjék meg. Amikor ez megtörténik, akkor leckézteti meg igazából a gazdag és dölyfös Nagyékat, a falubeli pozicionált urakkal együtt.

Részlet a könyvből:

„TANÍTÓ: Nekem nincs jogom nőnek hízelegni. Én egy sorsüldözött filológus vagyok. Még csak egy embert sem ismerek, aki ismerne egy képviselőt. Mi elszaporodtunk, de az iskolák nem… A helyettes tanárokat is főhercegek protezsálják. Az egyetemi professzorok fiai se kapnak állást gimnáziumban, kénytelenek mindjárt egyetemi tanárok lenni… Lefokoztam magamat, idejöttem ábécét tanítani. De családot nem alapíthatok. Legalább megírom a nagy osztják szótárt.

KÁNTORKISASSZONY: És mi lesz akkor, ha megírja a nagy osztják szótárt?

TANÍTÓ: Meglesz. De mit érdeklődik maga, Kató kisasszony, a dolgaim iránt? Maga szeret engem. Miért szeret?

KÁNTORKISASSZONY: Mert művelt ember.

TANÍTÓ: Művelt? Sőt, tudós. De így néz ki egy férfi, akit egy nő szerethet? Lehet egy ilyen emberből, mint én, férj?

KÁNTORKISASSZONY: Lehet. De miért tetszik olyan… olyan karcsúnak lenni?

TANÍTÓ: A tej miatt, a sok tej. Öt évig ebédeltem Pesten tejeldében.”

A BRÓDY SÁNDOR: A TANÍTÓNŐ KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák