Részlet a könyvből:
„Egy ódon apátsági városban, réges-régen – olyan régen, hogy a történetnek igaznak kell lennie, mivelhogy már dédapáink is föltétlenül hittek benne – mint sekrestyés és sírásó ügyködött a temetőben valami Grub Gábor. Abból, hogy valaki sekrestyés-sírásó és állandóan a halandóság jelképei környezik, semmiképp nem következik még az, hogy neki mogorva és búskomor embernek kell lennie; a halotthordók például a világ legvidámabb fickói; én meg egyszer abban a szerencsében részesültem, hogy bizalmas viszonyban lehettem egy temetésrendezővel, aki magánéletében és hivatalán kívül olyan furcsa és tréfás kis legény volt, hogy mindig belesülés nélkül cirpegte el – vigye el az ördög – dalát, vagy lélegzetvétel nélkül hörpintette ki egy jókora pohár tartalmát. Ám, bár ezekkel az előzményekkel ellentétben áll, mégis úgy áll a dolog, hogy Grub Gábor kaján, bakafántos, komor fráter – mogorva és magános ember vala, aki senkifiával nem társalkodott, csak önmagával és egy ócska fonottas üveggel, amely beleillett kámzsája bő, mély zsebébe – és aki minden vidám arcra, amely mellette elment, olyan mélységes sanda, gonosz és morcos pillantást vetett, hogy aki csak útjába vetődött, bajosan menekült valami rossz érzéstől.
Egyszer karácsony éjszakáján, kevéssel szürkület előtt, Gábor vállára vette ásóját, meggyújtotta lámpáját és az ódon temető felé vette az útját; mivelhogy másnap reggelre készre kellett ásnia egy sírt és, nagyon rossz kedvében lévén, azt gondolta, talán fölhangolja majd, ha iziben végez ezzel a munkával. Amikor végigment az öreg utcán, az ócska ablakokon át csillogni látta a lobogó kandallótűz kedves fényét és kihallotta a köréje gyűltek hangos kacagását és kedves viháncolását; észrevette a másnapi lakoma előkészületének sürgését-forgását s megszagolta azt a sokféle zamatos illatot, amely azt kísérte, amint a konyhaablakon át feléje gomolygott.
Ám mindez csak epe és üröm volt Grub Gábor szívének; és ha egy sereg gyerek ugrándozott ki a házakból, áttáncolt az utcán és, mielőtt még kopogtathattak volna a szemközt levő ajtón, összetalálkozott egy féltucat göndörhajú kis kópéval, akik körülfogták őket, miközben fölözönlöttek a lépcsőn, hogy az estét karácsonyi játékokkal töltsék el: Gábor zordonan mosolygott, keményebben megmarkolta ásója nyelét, miközben kanyaróra, skarlátra, szájpenészre, szamárköhögésre és egy csomó más hasonló vigaszforrásra gondolt.”
A SÍRÁSÓ/THE SEXTON KÉTNYELVŰ KÖNYV LETÖLTÉSE