Suzanne Simonin 16 éves, sugárzóan ártatlan és megkapóan életvidám fiatal lány, aki egy jómódú családban nevelkedik két nővérével. Már nagyon korán kiderül számára, hogy szülei szeretetét csak két nővére élvezi, szépségével, ártatlanságával és jó szándékával ő csupán szülei bánatát és elégedetlenségét vívja ki.
A két nővér kiházasítását követően Suzanne szívében remény éled, hogy a családot, ahol oly boldogtalanul él, végre elhagyhatja, és rá is hasonló sors vár, mint nővéreire. Ám egy nap szembesül szülei óhajával: kolostorba kell vonulnia. Suzanne nem érez elhivatottságot a kolostori léthez, és minden erejével küzd sorsa ellen, mégsem jár sikerrel. Jóságában és elhagyatottságában engedelmeskedik, leteszi az örök fogadalmat, de minden csepp vére lázad az élet törvényeit megcsúfoló rabság ellen és ki akar szabadulni. Az egyház nem tűrheti a rendbontást, és Suzanne nővérnek meg kell járnia a legmélyebb poklot is: börtönőrei, eltorzult lelkű szerencsétlen társai az ördögnél is gonoszabbak..
A zárdában, miután elveszíti kedves apácafőnöknőjét – aki addig megértéssel, szeretettel, empátiával fordult hozzá, ezzel elfogadtatva helyzetét, még ha a hivatástudatot nem is ültette el a lelkében – a teljes kiszolgáltatottság lesz az osztályrésze. De nem adja fel, a nehezebbik utat választja, megpróbálkozik a lehetetlennel. Kolostori létének ideje alatt folyamatosan a kiutat keresi; nem bírja a bezártságot, és úgy gondolja, hogy az apácai hivatásra nem készült fel, nem tudja átadni magát teljes lelkével a hitnek. Mégis egy-két kivételtől eltekintve ő az egyetlen, aki Isten tanításai szerint él. Betartja a kolostori előírásokat, és apácatársaival megaláztatásai ellenére is emberként…