Menu

Henry James: London ostroma

A könyvben három kisregény olvasható.

A Daisy Miller című korai kisregénye egy szép, egyszerű, természetes amerikai lány tragédiába torkolló életéről ad képet. Daisyt a jól nevelt európai “társaság” kezdetben idegenkedve fogadja, majd kiközösíti, s még csak meg sem kísérli senki, hogy megértse európai szemmel nézve szokatlan viselkedését.

A London ostroma hősnője ugyancsak amerikai, egy sokat próbált elvált asszony, aki elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony megostromolja a bevehetetlennek mondott előkelő európai társaság bástyáját.

Az Aspern-levelek már másfajta világba viszi el olvasóit. Velencében éldegél, és őrzi féltett ereklyéit egy töpörödött kis amerikai vénlány, aki valaha egy híres költő múzsája, sokszor megénekelt szívszerelme volt. Ebbe a poros, zárt világba tör be egy fiatal amerikai irodalomtörténész, a halott költő életrajzírója, s forgatja fel az öreg velencei palota itt felejtett lakóinak egyhangú életét.

“Az ifjú hölgy ismét szemügyre vette ruhája fodrait, és végigsimított a masnikon; Winterbourne pedig sietve megkockáztatott egy megjegyzést, hogy milyen gyönyörű a kilátás. Zavara múlófélben volt, mert észrevette, hogy a lány a legkevésbé sincs zavarban. Üde arcszíne egy árnyalatnyit sem változott; nyilván nem sértődött meg, s izgatott se volt. Amikor Winterbourne szólt hozzá, csak szokásból nézett másfelé és tett úgy, mintha nem is hallotta volna: ilyen volt a modora. Mikor azonban a fiatalember megint megszólalt, és felhívta a figyelmét a táj egy-egy érdekesebb részletére, amelyet szemmel láthatólag nem ismert, a leány mind gyakrabban részesítette abban az örömben, hogy ránézett; és Winterbourne ekkor vette észre, hogy a tekintete nyílt, nyoma sincs benne riadalomnak. De kihívónak se lehetett nevezni, mert az ifjú hölgy szeme becsületes volt és őszinte. Csodálatosan szép szeme volt; de különben is: Winterbourne már rég nem látott fiatal honfitársnője arcánál szebbet: szép volt a bőre, az orra, a füle, a foga. Mindig imádta a női szépséget; szenvedélyesen szerette tanulmányozni, sőt elemezni is; ennek az ifjú hölgynek az arcán is sok mindent megfigyelt. Egyáltalán nem volt érdektelen, bár nagyon kifejező sem; s jóllehet finom vonásai voltak, Winterbourne gondolatban hibájául rótta fel – ha mégoly elnézően is -, hogy mégsem egészen tökéletes. Nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy Randolph úrfi nővére kacér kis teremtés; biztos volt benne, hogy megvan a magához való esze; de a derűs, bájos, közömbös arcocskán nyoma sem látszott gúnynak vagy iróniának.”




A LONDON OSTROMA REGÉNY LETÖLTÉSE

Kategória