Menu

Jonas Lie: Az életfogytiglan elítélt

TÖLTSD LE MOST JONAS LIE: AZ ÉLETFOGYTIGLAN ELÍTÉLT CÍMŰ KÖNYVÉT

Mi késztet valakit arra, hogy gyilkoljon? Szerelem, féltékenység, netán gyermekkorból eredő gyűlölet?

Nikolait a gyilkolásra látszólag féltékenység vezette. De másrészt egy régi gyermekkori gyűlölet jutott benne végső kitörésre. Az ítélet életfogytiglan való kényszermunkára szól…

“Mert a dajka nagyon tisztelt személy, sőt már az előjegyzettek névsorában áll, hogy nagyrabecsülté lépjen elő.

Miután feldajkálja a család gyermekét, – ha a magáénak mostohaanyja is volt, – azon végzi, hogy pihés ágyban alszik és mindenki a tenyerén hordja, ha csak egy később jött örökösnek az új dajkája esetleg le nem taszítja a trónjáról.

De ha azt választja, hogy inkább a saját kicsinyének adja oda egyetlen gazdagságát, egészséges mellét, ha ilyen vak volna a saját jövője dolgában, akkor bizony a dolog másként alakul és Schneibel doktor szavával szólva: – nem egészen a saját hibáján kívül! – tisztán a társadalmi rend ökonómiájának következtében, amellyel nem tudott kiegyezni s amelynek nem tudta magát alávetni; ez pedig a kultúrtörvények engesztelhetetlen logikájával haszontalan felesleggé szállítja le létét, melyet a társadalom organizmusa kiválaszt magából. Vagy népszerűbben!… ott ülhet szégyenével a megvetésben és szegénységben maga és törvénytelen utódja. Mint magánegyénnek bizonyos tekintetben igaza van, de szociális szempontból, – mint a társadalom tagja!?

Szegény Barbro Högden ebben a tekintetben eleinte egészen elvakult volt, – olyan makacs és önfejű, mint a hegyi ló, mely nem hagyja eltéríteni magát az útjából.

Schneibel doktor már harmadszor állt botját az orra alá támasztva a bádogoséknál, mialatt könnyű kocsija az úton várt. Minden alkalommal megtoldta a fizetést és a rábeszélést egyaránt és egymásután bizonyította be, milyen bajt okoz magának és a kis fiának ezzel a csökönyösséggel. Hivatkozott a saját belátására is. Hogy fogja fölnevelhetni ilyen szegényen, ilyen nehéz viszonyok közt, ennyi bajjal küzdve a gyermeket? – míg másrészről csak nagy bérének egy részéről kell lemondania a bádogosék javára s azok jól és tisztességesen gondoskodni fognak a fiúról. Amellett még ki is jöhet hozzá elég gyakran, legalább is egyszer havonta, – ezt a Wejergangék nevében megígérheti, habár ez igazán rendkívüli áldozat volt a főkonzulék részéről, most, mikor olyan messze kint a falun laknak.

Schneibel doktor jóakarattal, de szigorúan, szívesen és mégis határozottan beszélt; csaknem úgy, mint az apák szoktak.

Barbro-t mindig elfogta a félelem, valahányszor a doktort az utcán feljönni és az ösvényre befordulni látta a zöldes, rothadó deszkakerítés mellett.

Olyan merően figyelte, mint a madár, ha a fészkét félti s a legsötétebb szegletbe ült be a bölcső elé, mikor belépett. A maga részéről legfeljebb egy-egy sóhajtással felelt. A válaszadást a bádogosné teljesítette helyette. «Biz’ isten, úgy van!» és «nem bizony!» és «nincs másként, doktor úr!» s más hasonló felületes fecsegéssel, úgy, hogy Barbro nagyon sokszor arra gondolt, ne vegye-e a hátára a gyermekét és ne induljon-e útnak vele?

De ma a doktor olyan szokatlanul barátságosan beszélt és olyan sok pénzt ígért! Egyenesen a lelkiismeretéhez fordult, megsimogatta a kicsikét és azt mondta: hogy ha arra kerül a sor, bizonyosan nem lesz olyan kegyetlen anya, hogy ennek a derék, kedves kis fiúnak nehéz napokat szerezzen, – hogy szükséget kelljen szenvednie – és pici kis lábai megfázzanak, mikor tőle függ, hogy olyan jó dolga és olyan melege legyen, mint egy királyfinak a bölcsőben!”

TÖLTSD LE MOST JONAS LIE: AZ ÉLETFOGYTIGLAN ELÍTÉLT CÍMŰ KÖNYVÉT