Menu

Krúdy Gyula: Szindbád

Kicsoda ez a folytonosan úton lévő, lányszöktető, a halálból is visszatérő és átváltozni tudó gavallér, magyar Casanova?

Szindbád, ez a különös hős, ez az álmodozó, fáradt magyar, aki többnyire az álmok vizén hajózik, ifjúsága tájaira tér vissza, hajdani szeretőit, barátnőit látogatja meg. Százhét nő szerette, de nem győzött mélabúsan epekedni a többi után.

Szindbád folyton úton van és mindig szerelmi kalandok hőse Pesten, Tabánban és Óbudán, a vidéki kisvárosokban, az álmokban és a valóságban.

“Szindbád már régen elfelejtette a határszéli kis korcsmát, ahol egy havas téli estén üldögélt, piros bort ivott és a korcsmáros leányának, Fánikának udvarolgatott. Elfelejtette, mert csaknem egy hónap múlott el azóta, és néha visszhangzott lelkében a dal, amikor magányos sétán életről, halálról, nőkről és egyéb szomorúságokról gondolkodott. Magányosan mendegélve, késő éjszaka, alvó házak, alvó fák között, a lelkében, mint a buborékok csendes tó vizén, felhangzott egy dalocska, amit a téli estén a határszéli csárdában piros bor mellett énekelt a leányka, akinek nevét elfeledvén, mint “kismadár”-ról emlékezett magában. A “kismadár” és a színészkedő igazgató – Ferenc páter, amint az asztalnál dalolva, egyet-egyet horkantott… Künn sűrű hóesés, amely csöndes, mintha régi sírok fölött hullana a hó. És a tizedik lépésnél már újra elfelejtette Szindbád a dalt, az igazgatót és a kismadarat.

Egy estén klubjában a szolga azt jelentette, hogy egy hölgy várja odakünn.

Szindbád letette a kártyát, és magában egynéhány hölgyre gondolt, akiktől szívesen venné, ha váratlanul felkeresnék. Egy kövér színésznő, majd egy fekete asszony. Harmadiknak egy kis táncosnő lebbent el előtte… Mindenkire gondolt, csak a “kismadár”-ra nem gondolt, és íme, ő várta a klub előszobájában. Kis félrecsapott kalap volt a fején, kopottas, rövid bundácskáját kigombolta és új, gombos cipőjét kissé előredugta. Az arca piros volt, és a szeme harmatosan, szégyenlősen tapadt Szindbádra. Félszegen, kissé komikusan ült a helyén, és Szindbád, mielőtt megszólította volna, megzavarodva nézett körül, ki látja őt és furcsa ismerősét?

– Hogy kerül ide? – kérdezte inkább szigorúan, mint nyájasan.

A “kismadár” fekete pamutkesztyűjével megsimogatta a homlokát, mintha a gondolatait rendezné.

– Magam sem tudom – felelte töprengő hangon. – Tegnap vagy tegnapelőtt történt, hogy egyszerre eszembe jutott kegyed. Eszembe jutott a kérdése, hogy akarok-e színésznő lenni? Már nagyon régen meguntam a korcsmát, a papokat, a boroshordókat. Valahogyan az apámat sem sajnáltam többé. Ő majd tovább vezeti az üzletét, méri a pálinkát a tótoknak, és bort ád az igazgatónak meg Ferenc páternek… A vonat hajnalban indult onnét. Volt egész éjjel időm gondolkozni. De már korán este, amikor a vendégek elmentek, bizonyosan tudtam, hogy eljövök. A névjegye – amit akkor adott – mindig nálam volt…

– Hol? – kérdezte Szindbád, és letelepedve a “kismadár” mellé, figyelmesen nézett annak a fényes szemébe. – Hol? A harisnyájában tartotta a névjegyet?

A “kismadár” csendesen intett a fejével.

– Hiszen az már mindegy lehet önnek… Tehát eljöttem, hogy színésznő legyek.”




PDF  *  EPUB  *  MOBI