Menu

Wilhelmine Heimburg: Álmok kertje

AZ ÁLMOK KERTJE KÖNYV LETÖLTÉSE (PDF)

„Azt a napot sem fogom elfelejteni soha, mikor először fölfedező útra indultam a kolostorban. Azt hiszem még az első napok egyikén volt.

Edith néném egy beteg asszonyt látogatott a faluban; egyes egyedül voltam otthon és egy ablakmélyedésből néztem végig a parkon, melynek magas fái mögött állt elrejtve a villa. Félelmes csend volt a nagy épületben és odakint is nyoma sem volt az életnek; oldalt állt az apátnők háza csukott ablaktábláival! A szabadon álló lépcsőt a vadszőlő indái teljesen benőtték és a hatalmas ajtót buján borította a borostyán, úgy hogy valóban olyan volt, mint a bejárat Csipkerózsika tündérkastélyához. Ezen csukott ablakok mögött élt egykor apám, mint boldog gyermek, ezeken a mohalepte lépcsőkön ment anyám abba a házba, ahol olyan súlyosan megsértették; mit tehettek, mit mondhattak neki, aki olyan jó volt és olyan szép? Ha valaki bemehetne oda, de a nagybátyám halála óta minden el van zárva.

Vajjon miért? Minden olyan titokzatos volt, amit eddig láttam és hallottam! Egy kis borzadály futott végig rajtam, úgy hogy fölkeltem és kimentem a folyosóra. A hosszú folyosó még napsütéses időben is homályos volt és a sok szögletet és mélyedést sűrű árnyékok borították. Vajon hol lakhattak szüleim, mikor itt voltak látogatóban? Itt velem szemben, bizonyosan ők laktak.

A sötétre pácolt ajtók egyike előtt álltam, melyek szabályos közökben voltak a fehérre meszelt falba beépítve; benéztem a kulcslyukon és egy nagy virágos tapétacsíkot láttam; éles huzatot éreztem, nyilván nyitva voltak az ablakok, hiszen a néném mesélte, hogy nagy vadászatok alkalmával még most is vendégszobaképen szerepelnek. Ezt vendégszárnynak is hívták. Mikor a kolostor virágjában volt, ezt a hatalmas kőházat hozzáépítették és a szobák nagysága és mennyisége után ítélve, igen vendégszeretőek lehettek a jámbor apácák.”

Kategóriák