Sokan szeretnének idegen országokban, más világrészekben utazni; megnézni azokat a tájakat, ahol soha sincsen nyár, ahol csak jégvirágok nyílnak és ahol hetekig tart a nappal, hetekig tart az éjjel; megnézni azokat a tájakat, ahol soha sincsen tél, ahol mindig nyílik a virág és érik a gyümölcs. De csak kevesen jutnak el ezekbe a távoli országokba. Akik eljutnak, azok a szerencsés emberek gondoskodnak arról, hogy az otthonmaradók is megtudják, mi szépet láttak. Utazásukat leírják, hogy mindenki elolvashassa.
Sok útleírásból van összeválogatva e kis könyv tartalma. Aki elolvassa, mintha négy világrészen át utaznék, sokfélét megtud az idegen népekről és országokról. Megismerkedik itt olyan nagy, hatalmas népekkel, amelyek már akkor is gazdagok és műveltek voltak, mikor Európában még csak szegény pásztornépek laktak; és megismerkedik olyan szegény népekkel, amelyek ruha nélkül járnak, nem értenek a földmíveléshez, sem az állattenyésztéshez, hanem csak abból élnek, amit nekik a jó Isten megad munkájuk nélkül is. Megismerkedik szelíd népekkel, amelyek mindig békében élnek, és olyan vad emberekkel, akik embertársaikat is fölfalják.
Aki ezt a könyvecskét elolvassa átutazik négy világrészen.
Részlet a könyvből:
„A csukcsok ruhája rénszarvas- és fókabőrből készül; kivált a nők viselik a rénszarvasbőrt, mert az melegebb. Télen kettős ruhát viselnek; a testükre vett vékonyabb, a fölül viselt vastagabb bőrű; a belsőnek szőrös oldala befelé, a külső pedig kifelé van fordítva. Esős, havas időben e fölé még belekből vagy gyapotszövetből készült esőköpenyt is öltenek magukra. Alsó testüket két testhez álló nadrág fedi, az egyiknek a szőre szintén befelé, a másiké kifelé van. Lábbelijök talpa szőrösével befelé fordított bálna- vagy medvebőrből áll, többi részén azonban a szőrös oldal kifelé van fordítva. Csizmáikban fókabőrharisnyát és szénát viselnek. Gyöngyökkel cifrázott főkötőjük fölé igen goromba hidegben egy kutyabőrrel szegett nagyobb főkötőt húznak. Nyáron át, késő őszig, hajadonfőt járnak a férfiak, habár fejük búbján tövest tövig lenyírják a hajukat. Nyár felé a meleggel lépést tartva vedlenek, míg utoljára csak egy kabát, egy nadrág, esőköpeny, könnyebb csizma marad rajtuk. A férfiviselethez még gyöngyökkel cifrázott, sokszor ezüstveretű szemernyő is tartozik. Tavaszonként a visszaverődő hófény ellen hordják. Mindamellett a hóvakság gyakori; ők még nem ismerik az eszkimóknál, szamojédoknál használatos fekete szemüveget. A nők viselete a férfiakétól nem igen különbözik; csak bővebb a ruhájuk és úgy látszik, válogatottabb bőrből készül. Télen mindnyájan hótalpat viselnek és enélkül nem igen kelnek hosszabb útra. E hótalpak kerete fából van, erős keresztszíjakkal átkötve. Ha a csizma alá illesztik, csakugyan könnyen járhatnak vele a laza havon. Láttunk másféle hótalpakat is: fókabőrrel takart, széles, elől fölfelé konyult vékony falemezeket, amelyek nem járásra valók, hanem olyanféle szánkázásra, hogy az ember maga elé fog egy rénszarvast és a talpakon állva utazik.
Télen át a lámpák melegével hóból vizet olvasztani bizony szaporátlan munka, ezért szóba se jöhet, hogy a csukcs télen át a testét megmossa. Egyébiránt az arcot a hófergeteg tisztára pacskolja, igaz, hogy fagyási sebekkel el is csúfítja. Különben a csukcsot a tisztaság nem igen bántja. A főzőedényeket sok mindenfélére használják. Viszont a sátorban való viseletre vannak szabályaik, amelyeket szigorúan megtartanak, mert különben nem volna maradásuk. Például a belső sátorban nem szabad a bőrszőnyegre köpni, hanem csak az annak szánt edénybe. Az első sátorban gondosan le kell verni a ruháról, csizmáról a havat stb.”