A szerző ebben a kötetben meséli el, hogyan ismerkedett meg a keleti kultúrával, betekintést enged, miként zajlottak első keleti útjai. Megelevenedik a Közel-Kelet számtalan vidéke, főként a török táj és városok, de eljutunk a mesés Indiába is.
Nem csak egy tudós izgalmas életébe nyerhetünk betekintést, hanem sok érdekességet megtudunk a keleti emberek szokásairól, történelméről. Lebilincselő olvasmány, amely szórakoztatva tanít.
Részlet a könyvből:
„A reggeli napsugár aranyporral hintette be Konstantinápoly hét dombját, hét dombján épült ezernyi házát. Az Aranyszarvban horgonyzó hajók mély árnyékot vetettek a mozdulatlan tengervíz kékellő tükrére, amely felé a Gök-szu patakja sietett csobogva, hullámozva, hogy édesvizének friss csókját minél előbb adhassa a mélységes, végtelen tengernek.
A török negyed utcái már zajosak voltak, a város felébredt. Utcai árusok sajátságos kiáltásaikkal kínálták portékáikat. A tejes hosszan elnyúló, rekedtes hangon kiabált; az illatos gyümölcsszörpöt kínáló vándoritalos poharait csörgetve ajánlgatta az enyhítő hósáfot a szomjas toroknak. A járdán heverő kutyák ugatással jelezték, hogy ők is a város lakói. A nap fénysugarai, az enyhe levegő és a hangok csengése andalító hangulatba forrtak egybe, amely csak a török Kelet régi világában fakadt életre.
Reggeli álmomból ez a hangulat ébresztett fel, hogy az alvás álmából a valóság álomszerű világába keljek át, amely gyakran gazdagabb, színesebb és sejtelmesebb volt, mint az álmok elképzelése. A jelen összeolvadt a múlttal, a távolságok egybeforrtak, mintha gyermekkorom emlékei és ifjúságom évei szakadatlan láncot alkottak volna. A konstantinápolyi Szirkedsi negyed egyik szűk utcájában, a Nalbend Szokaghi (Patkolókovács sikátora) főleg örmények és görögök lakta részében egy farácsos erkélyű szegényes ház kicsi szobájában ébredtem fel. Az erkély rácsain át, a közeli házak teteje fölött a távolba, az Aranyszarv túlsó partjára láthattam. A Galata torony erdőszerű épülete messze kimagaslott a háztömbök szürkesége fölé, gőgösen emelkedve a kék ég felhőtlen azúrjába. Ha jobban kihajoltam, az európai Péra negyed modern középületei is szemem sugarába tolakodtak, és a Boszporus zöld kertjei és palotái is feltűntek, varázslatos szépségükkel ringatva képzeletemet a titokzatosság mesevilágába. Milyen más ez a világ, mint a mi Alföldünk végeláthatatlan rónasága vagy a szepesi hegyek zord sziklatömbjei, és mégis bennem mind egy összhangban élnek, lüktetnek és kíváncsi szemem fürkésző tekintetével egységes képpé fejlődnek. „Az élet álom, amelyből a felébredés a halál” – tanítja Kelet bölcsessége. Az én életem szakadatlan álom, az egyik világból a másikba, és mindig boldogan hajtottam meg fejemet az álmok varázsa előtt, félve a kíméletlen valóságtól.”