Menu

Lukácsy Sándor (szerk.): Keresztények, sírjatok!

A KERESZTÉNYEK, SÍRJATOK KÖNYV ONLINE OLVASÁSA

A magyar irodalom nyelvújítás előtti legszebb epikai alkotásai a kereszténység nagy eseményeihez és ünnepeihez kapcsolódó prédikációk.

Ez a kötet a nagypénteki prédikációk legérdekesebb darabjait tartalmazza Lukácsy Sándor válogatásában, köztük olyanokat, melyekkel csak ebben a kiadásban találkozhat a magyar olvasó.

Részlet a könyvből:

“Szomorú, gyászos minden étszakáknál, minden árnyéknál, minden setétségnél, minden ködnél, felyhőnél setétebb nap ez, kit a mái napon halandó emlékezettel üllünk. Ezen a napon a nagy Hatalom s Erősség fához szegeztetett, a világosság setét homálytúl elnyomattatott, élet a haláltúl megölettetett. A mái napon amaz erős bajnok férfiú, Sámson, világból kivégeztetett; az ártatlan József gonosz atyjafiaitúl irigységbül eladattatott, Jónás a cethaltól elnyelettetett; a szelíd Ábel ma vérétül agyonverettetett; egy szóval e napon megholt a halhatatlan, ennek keserves temetésire, siratására egybegyűlt az egész természet is, amely úgy felháborít engemet, és annyira megtompítja elmémet, hogy akaratommal szólásom alig egyezhet meg. Minek mondjam azt a napot, ünnepnapnak-e? melyen egy foglyot elbocsátának. Áldozó napnak-e? midőn nem lévén áldozat, a pap magát feláldozta. Avagy inkább munkás napnak? midőn az egeknek faragója s formálója a föld közepett fáradott az üdvösség végett. Születése napjának-e, mert ma született az emberi üdvösség. Fájdalom napjának-e? igen alkalmatos névvel híhatnám, hogyha az isteni Bölcsesség maga másnak nem keresztelte volna: Haec dies, quam fecit Dominus. Ez a nap, melyet az Úr szerzett. Ezt az egész napok között az üdőnek alkotója s rendelője maga napjának nevezé. De mit látok, mit hallok ezen a napon? Hallom a kemény kőszikláknak repedezésit s pattogását, harsogását; érzem a föld indulását fundamentomából s tengelyiből kimozdulását; hallom a mélységes pokolnak ordítását, zúgását, nyerítésit, látom a napnak, holdnak fekete gyászban borulását; látom a templom superlátjának szakadozását, látom a koporsóknak felnyílását, látom, hogy a békesség angyali orcájokon legördülő sebes könnyhullatástúl egybefolyó harmatokkal áztatják ábrázatjokat, látom egy szóval, hogy az egész természet mintha utolsó romlását érzené, úgy megháborodott s a keserűség habjaitúl elnyomattatott. Méltó is, hogy mindennémű állat fájdalmas jajgatással s keserves sírással, zokogással érezze annak szomorú kimúlását, aki minden vigasztalásnak Istene, s minden örömnek kútfeje vala.”