„Még alig hajnalodott, amikor másnap nyeregbe szálltunk. A fogoly jumák gyűlölködő tekintettel nézték távozásunkat, s vezérük, Nagy Száj, utánunk is kiáltotta:
– Ott lovagolnak el az árulók, a háromszorosan hazugok! Ha nem lennék fogoly, leütném és leköpném őket!
A mimbrényók gúnyosan nevettek rajtuk, hiszen nem tetszett valószínűnek, hogy Nagy Száj valaha még egyszer szabad lesz. Mi azonban rövidesen viszontláttuk ezt a veszedelmes fickót!…
Nagyon aggódtam a bevándorlókért, ezért derekasan meghajszoltuk lovainkat. Már a második nap délutánján a hacienda határára értünk.
Ismét a patak mentén haladtunk, s úgy pillantottuk meg a fölperzselt épületeket körülvevő falat. Winnetou ekkor kijelentette:
– Először Shatterhand testvérem kutasson! Mert ha valaki minket is meglát, jumáknak tarthat, s elmenekülhet előlünk.
Egyedül lovagoltam hát be az udvarra. Amikor a délnyugati sarkon befordultam, meg is pillantottam egy fehér férfit, aki lassú léptekkel közeledett felém hosszú kabátjában.
– Buenos dias! Jó napot! – köszöntöttem. – Itthon van a hacienda tulajdonosa, Señor Melton?
– Sajnálom, de most nem találhatja itt. Don Timoteo Pruchillóval, a régi tulajdonossal belovagolt Uresbe, hogy a vételi szerződést közjegyzőileg hitelesítsék.
– De a két Señor Wellert csak itt találom?
– Őket sem. Fölmentek a Fuente de la Rocához. A lengyel és német munkásokkal együtt… De megtudhatnám, hogy kihez van szeren…?
Ekkor látta meg a három indiánt, és torkán akadt a szó. Rémülten meredt az apacsra, majd fölkiáltott:
– Winnetou! Ezer ördög! Ezt is csak az az emberbőrbe bújt ördög vezethette ide!
Űzött vadként elrohant a hamuval borított erdei talajon, a leégett fák és bokrok csonkjai közt. Winnetou a szökevény nyomába eredt.”
A SZIKLAFÉSZEK II. – IGAZSÁGOS MEGTORLÁS KÖNYV LETÖLTÉSE