Menu

Karl May: A sziklafészek II. – Igazságos megtorlás

sziklafeszek-igazsagos-megtorlas„Még alig hajnalodott, amikor másnap nyeregbe szálltunk. A fogoly jumák gyűlölködő tekintettel nézték távozásunkat, s vezérük, Nagy Száj, utánunk is kiáltotta:

– Ott lovagolnak el az árulók, a háromszorosan hazugok! Ha nem lennék fogoly, leütném és leköpném őket!

A mimbrényók gúnyosan nevettek rajtuk, hiszen nem tetszett valószínűnek, hogy Nagy Száj valaha még egyszer szabad lesz. Mi azonban rövidesen viszontláttuk ezt a veszedelmes fickót!…

Nagyon aggódtam a bevándorlókért, ezért derekasan meghajszoltuk lovainkat. Már a második nap délutánján a hacienda határára értünk.

Ismét a patak mentén haladtunk, s úgy pillantottuk meg a fölperzselt épületeket körülvevő falat. Winnetou ekkor kijelentette:

– Először Shatterhand testvérem kutasson! Mert ha valaki minket is meglát, jumáknak tarthat, s elmenekülhet előlünk.

Egyedül lovagoltam hát be az udvarra. Amikor a délnyugati sarkon befordultam, meg is pillantottam egy fehér férfit, aki lassú léptekkel közeledett felém hosszú kabátjában.

– Buenos dias! Jó napot! – köszöntöttem. – Itthon van a hacienda tulajdonosa, Señor Melton?

– Sajnálom, de most nem találhatja itt. Don Timoteo Pruchillóval, a régi tulajdonossal belovagolt Uresbe, hogy a vételi szerződést közjegyzőileg hitelesítsék.

– De a két Señor Wellert csak itt találom?

– Őket sem. Fölmentek a Fuente de la Rocához. A lengyel és német munkásokkal együtt… De megtudhatnám, hogy kihez van szeren…?

Ekkor látta meg a három indiánt, és torkán akadt a szó. Rémülten meredt az apacsra, majd fölkiáltott:

– Winnetou! Ezer ördög! Ezt is csak az az emberbőrbe bújt ördög vezethette ide!

Űzött vadként elrohant a hamuval borított erdei talajon, a leégett fák és bokrok csonkjai közt. Winnetou a szökevény nyomába eredt.”

A SZIKLAFÉSZEK II. – IGAZSÁGOS MEGTORLÁS KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák