„Amikor Windczent János hentes és mészáros kisebb vagyont örökölt, otthagyta a városi mészárszéket és a külváros határán önálló üzletet nyitott.
Nem akart ő konkurálni a belváros csillogó-villogó csemegéivel. Felmérte a környék igényeit és kitette az ajtó fölé a táblát: LÓHÚS.
Akkoriban a lóhús volt a legolcsóbb hentesáru, a szegény ember pecsenyéje, amiről a városi polgárok csak megvetéssel beszéltek. Sokan letették a főesküt, hogy soha egy falatot se vennének ilyesmiből a szájukba.
Mivel a bolt a vásártér közelében volt, a gyakori nyüzsgésben mégis be-besurrant óvakodva egy-egy hajdan jobb napokat látott hölgy is, hogy fél kiló combot kérjen szeletben, vagy darált húst, egy kis pironkodással hozzátéve, hogy a macskájának viszi.
János komoly arccal mérte le a vevőnek akár a hatalmas nyelvet is, magába fojtva egy gúnyos vigyort, mert hát mekkora lehet az a macska, amelyik ennyi húst zabál…
Nos, magam is tanúsíthatom, hogy a jól fűszerezett ló-fasírt a legjobb ízlést is kielégíti, sőt panírozás előtt tejben megáztatva, akár rántott húsként is meg lehet etetni a ló-comb alaposan kiklopfolt szeleteit a vendégekkel. A hatalmas nyelv fűszeres lében abálva fejedelmi lakoma, és vegyük hozzá, hogy rengeteget lehet belőle enni. A zsír? Az már rázósabb dolog, mert mindenből kiérzik a jellegzetes, édeskés íze. Viszont a krémes tésztáját a legjobb vajjal se lehet különbül elkészíteni, mint a ló zsírjával. Nem taglalom tovább a lóhús előnyeit és felhasználási módját. Az eddigiek is ékesen bizonyítják, hogy Windczent János üzlete felvirágzott. Minden elfogyott, amit csak kitett a pultra, vagy fellógatott sorban a kampókra. Ha mégis lett volna valami maradék mócsing, azt megvette Keresztes, az ebtenyésztő, hogy összefőzze kásával a kutyái részére.
A nagy forgalom és a nehéz munka miatt, mindig volt a mesternek egy-két segédje, meg egy cselédje is, aki az üzletet takarította. Senki nem maradt meg nála sokáig. A legények a kevés bér és a goromba bánásmód miatt hagyták ott, a cselédek meg azért, mert a felmosás után egyéb szolgáltatásokat is követelt. Fiatal nő nem is vállalt nála munkát a híre miatt, de az idősebbje sem tartott ki sokáig. A lázadozó alkalmazottak miatt a mester gyakori látogató lett a munkaközvetítőnél. Itt fedezte fel magának Fehér Máriát.”