A JÓ FELESÉGEK REGÉNY LETÖLTÉSE
Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család.
Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét.
Részlet a könyvből:
” … a túlságos bezártság idegessé tesz, akkor pedig semmire sem leszel jó. Mellesleg Johnnak is tartozol valamivel, nemcsak a babáknak; ne hanyagold el a férjedet a gyerekekért, ne zárd ki a gyerekszobából, inkább tanítsd meg, hogyan segítsen. Az ő helye is itt van, nemcsak a tied, és a kicsiknek szükségük van az apjukra; hadd érezze, hogy neki is feladata van a gyereknevelésben. Boldogan és híven fogja teljesíteni, és ettől csak jobb lesz az egész családnak.
– Komolyan így hiszed, anya?
– Tudom is, Meg, mert végigcsináltam, és ritkán adok tanácsot, ha csak személyesen meg nem győződtem a hasznosságáról. Mikor te és Jo kicsik voltatok, épp így viselkedtem, mint most te, azt hittem, kötelességmulasztást követek el, ha mással is törődök rajtatok kívül. Szegény apa a könyveihez menekült, miután mereven elutasítottam
minden felajánlott segítséget, rám hagyva, hogy kísérletezzek csak egyedül. Küzdöttem is vitézül, de Jo túl sok volt nekem, és majdnem elkényeztettem. Te gyengécske voltál, és annyit izgultam miattad, hogy végül magam is belebetegedtem. Apa akkor sietett a segítségemre, szép csendesen elintézett mindent, és olyan nélkülözhetetlennek bizonyult, hogy beláttam a tévedésemet, és azóta se csinálok nélküle semmit. Ez a mi boldogságunk titka: ő nem hagyja, hogy a hivatás eltávolítsa aprócseprő gondjainktól és feladatainktól, én igyekszem nem engedni, hogy a háztartás nyűgei kiöljék belőlem az érdeklődést a céljai iránt. Sok téren önállóan végezzük a munkánkat, de otthon közösen dolgozunk, mindig.”