Menu

Tar Károly: Erdélyi mézeskalács

erdelyi-mezeskalacsTARTALOM

Mestertitok
Mézeskalácsos remények
Mézes történelem
A liszt útja
Fűszerszámok
A déligyümölcsök
A mézeskalács története
A Tordai mézespogácsák
Mézeskalács ihlette versek
Szepi műhelyében
Mézeskalács árulista a második világháború végén
A korszerűsödő mézeskalács
Palocsay Zsigmond: A lyukasmarkú Tündér
Megnyugtató álom
Régi receptek és feljegyzések
Erdélyi mézeskalácsosok
Könyvészet

Részlet a könyvből:

“Mézes történelem

A mézeskalács alapanyaga – nem számítva a manapság elterjedt hamis mézes süteményeket – a méz. Ősi táplálékunkat a szorgalmas méheknek köszönhetjük. Az apis fajba tartozó hártyásszárnyú rovarok a virágos növényekkel egy időben jelentek meg a Földön. A tudomány állítása szerint 40-50 millió évvel ezelőtt. Borostyánkőbe ágyazott méh, századunkban felfedezett sziklarajz tudósít arról, hogy a nomád ember ismerte a mézet. I. e. öt-hat évezreddel, az agyagedények feltalálása és készítése után tárolhatott is valamennyit ebből a mai is kedvelt édességből. A spanyolországi Altamira Pók-barlangjában 20 ezer éves rajz mutatja, miként gyűjtötték őseink a mézet.

Miután a méz az ember állandó táplálékává vált, felhasználási módja találékonyságunk kimeríthetetlenségét bizonyítja. Távol-Keleten a mézet a ginzeng porával keverve a hosszú életet elősegítő orvosságnak tekintették. Időszámításunk előtt 2700 évvel kínai orvosi könyvben, i. e. 2000-ben pedig szanszkrit irodalmi emlékekben olvashatunk a mézről. Egyiptomban a karnaki templomban maradt fenn i. e. 1500 tájáról méhábrázolás. Asszír agyagtáblákon is fennmaradtak feljegyzések a méhészetről. Az asszír hódító háborúkban pánikkeltés végett méhkasokat dobáltak az ellenség sorai közé. Plinius szerint az asszírok adták a római birodalomnak a legtöbb mézet. Az ókori népek közül a zsidóság méhészkedéséről sok mindent megőrzött az Ószövetség. A zsidók már a mezopotámiai Káldeában foglalkoztak méhészkedéssel. Az Egyiptomból való menekülésükkel kapcsolatos az ígéret földjének említése, a “tejjel-mézzel folyó Kánaán”. Később a babiloni fogság idején gazdagították mézkultúrájukat. Gondozták a méheket, a mézen kívül a méhviaszt a használták. A mézet a bőség jelképének tekintették. Ismerték tartósító tulajdonságát is. Halottaikat is mézesbalzsamban szállították és őrizték, ha erre szükség volt.

A trójai ásatások során 2900 éves mézzel és viasszal konzervált bőrmaradványokra bukkantak. Egy Nápoly melletti görög templom romjai között amforákban 2300 éves ehető mézet találtak. Homérosz az Iliászban és az Odüsszeiában a mézet isteni ajándéknak nevezte. Démokritosz mézevéssel hosszabbította életét, Püthagorász tanítványaival kenyéren és mézen élt, és a méznek tulajdonította a tiszta gondolatot. Feljegyezték, hogy Periklész korában, Attikában egy hektárra nyolc méhcsalád jutott, Arisztotelész könyvet írt a méhekről. Nagy Sándor idejében a méz drágább volt a bornál. Az i. e. 3. században tudományos könyveket írtak a méhészetről, de foglalkozott a témával Livius, Vergilius és Ovidius is, aki a mézet szerelemfokozó tulajdonságaiért dicsérte.

Észak-Európában is régóta ismerték a mézet; Dániában a bronzkor elejéről származó hársmézet találtak agyagedényekben.

A Duna mentén Hérodotosz szerint már két és félezer évvel ezelőtt méhészkedtek. Attila király udvarában mézbort szolgáltak fel a vendégeknek. A magyarok a honfoglalás előtt már ismerték a mézet és a mézsört. A honfoglalás utáni első írásos dokumentumokban, Szent István korabeli monostorok adománylevelében, a sokféle iparos között tizenkét méhészről is említés tétetik. A székelyek sokáig éltek ősi mézgyűjtési módszerekkel. Nagy kerek falapot bekentek mézzel, rúdra erősítették. Az odagyűlt méhek útját követve rátaláltak a fészekre, amelyet megjelöltek, és időnként megdézsmálták.”

AZ ERDÉLYI MÉZESKALÁCS KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák