Menu

Gelléri Andor Endre: Szomjas inasok

szomjas-inasokA szerző első novelláskötetében tizennégy történet található, amelyben különféle városi munkások szerepelnek, akik egyszerre gyűlölik és szeretik az anyagot, amellyel dolgoznak.

TARTALOM

A szállítóknál – Szomjas inasok – Szabadulás – A vén Panna tökre – Messzeség – Egy fillér – Zsíros kenyér és alma – Birkózó mészárosok – Rablás – Részegen – A szerelmes ágyfestő – A csákányos – Szövőlegény – A szakácsnő kegyében

“A szállítóknál” című elbeszélésben egy hatalmas, betonfenekű kasszát kell néhány munkásnak felcipelnie a második emeletre, gyürkőznek, káromkodnak, és mire végeznek és megkapják a szerény fizetséget, mindannyian csak aludni tudnak.

A “Szomjas inasok” három szereplője kirándulni indul, de a nagy melegben nem visznek elég vizet, és mikor végre találnak egy házat, csak pénzért kapnának inni, de pénzük sincs. Elkeseredésükben a földre rántják a termetes asszonyságot, ám a nő testisége láttán mindhárman rávetik magukat és – csókolgatni kezdik.

Részlet a könyvből:

“Munka nélkül voltam; egy parkba vetettem magam, ahol álmosan figyeltem a zöld szín játékát a gyepen és a fákon. Mikor tizenegyet harangoztak: igen csinos kisasszony ment keresztül a sétányon, gyöngéden rezzenő mellel: egész részegen néztem utána… de a nő lebukott a park túlsó felén, mint a Nap; s bennem megint elsötétedett minden. Ebből a borúból egy trappolva vágtató stráfkocsi riasztott föl; ragyogó aranybarna ló verte rúdja mellett nagy patáit a flaszterhez; a kocsis ingujjban, mintha azzal fütyülne, folyton az ostorát suhogtatta; körülötte, az ülésbe fogódzva, kiabáló, heccelődő, borral-sörrel szeretkező transzporánsok álltak.

A fák felé ügettek, majd a járda mellé simultak kocsijukkal és az egyikük ráállt a szerszámok tetejére, látcsövet emelt a szeme elé, mintha a tengert nézné… – Ki akar két pengőt keresni? – kiáltotta és én mint valami zöld börtönből, kiugrottam a parkból, s fölhoppantam a stráfkocsira. Alig egyenesedtem föl, aki kiabált, odajött hozzám s belémnevetett derüsen: – Itt van döfi… előbb egyél, hogy el ne dülj… aztán kapsz két pengőt… két órai… trógerolás…

– Régóta luftolsz? – kérdezte vidáman a másik és az ő hangját épúgy széttördelte a robogó kocsi, mint a társáét. Én meg elfelejtve néhány keserves hetemet, teleszájjal csámcsogtam: – Hat… hete…

Egy márványlépcsős házban kellett az első emeletre felhúzni a pénzszekrényt; bár adtam az okosat, magam is bámultam, amint a nehéz szekrény szépen lecsúszott a talpazatáról, majd mintha csak tíz kiló volna, röptiben ide-oda gurították két vasvalcnin, egész a lépcsőkig. Talán öt percig tartott. S mintha visszaszállt volna minden erőm, mikor a vakító fehér lépcsőkön, mint az emberlovak, odafogva a vaskos faszánkó elé, hatalmas “Hórukk!” ordítással megindultunk fölfelé a pénzszekrénnyel. A szánkó oldalán a vasgyűrűk keservesen nyikorogtak a beléjük fűzött kötél húzásától; az előbb még vidám banda fújt, verejtékezett s pillanatok alatt vérvörös lett velem együtt. De odafönn, ahol ennivaló szobacica csipogott, majd egy pakompartos, francia kinézésű titkár mutatta az utat… s hetykén beljebb görgetve a kasszát: egy napfényszínű méltóságos asszony fogadott és goblének, metszett tükrök, amibe visszalátszott gőgös lépdelésünk s a komótosan arrébb guruló pénzszekrény… odafönn, úgy beleszerettem ebbe a szakmába, hogy mikor visszakozva ügettünk a standkocsmájuk felé: megfogtam a nagybajuszú Józsi bácsi kezét:

– Nem maradhatnék? – és belenéztem a szemébe.

A többiek is hallották s úgy bámultak a levegőbe, mintha oda lenne írva a válasz, aztán ajkbiggyesztve rángatni kezdték húsos vállaikat, rámtusáltak, nem jól megy, nekünk is alig van mit enni… majd hirtelen a tenyerembe csaptak…

S azóta itt vagyok köztük: ülök, ha nincs munka egy-egy krigli sör habfellege mögött; vagy nézem, amint a magasan fekvő ablakban le-föl tűnnek a test nélkül beszélő fejek. Ha munka van: nyujtózom, ásítok s rákászálódok a kocsira; épolyan hányavetin fütyülöm végig az utcát s rázom kihízott testem, mint ők. A kislányoknak odakiáltjuk a disznóságokat s tovább porzunk. A Szepi köztünk a legerősebb; minden reggel súlyt emel; s mi hatan: mukkanás nélkül megraknánk vagy harminc diáksapkást.”

A SZOMJAS INASOK KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák