A VÁMPÍRHISTÓRIA 2. KÖNYV LETÖLTÉSE
A Vámpírhistória című novella folytatása.
Részlet a könyvből:
„- Megjöttek a többiek – suttogta William. – Balra, aztán jobbra pillantottam. Huszonketten voltunk.
– Itt van a tíz? – Kérdeztem. William bólintott. – És Jézus?
– Balra a hatodik – felelte. – De ne nézd túl feltűnően – tette még hozzá, mintha a szándékaimban olvasna. – Nem szereti, ha bámulják. – Lopva odapillantottam. Fiatal volt, mint mi vámpírok mindannyian, ő is a harmincas éveiben járt. Hosszú, fényes barna haja lófarokban volt összefogva, és a háta közepéig lelógott. Egyszerű pólót és nadrágot viselt. A szakálla… nos, tipikus. És női szemmel nézve, még egész jóképű is. Elmosolyodtam az orrom alatt, aztán visszanéztem magam elé.
– Hol volt eddig? – Kérdeztem. William halkan felkuncogott.
– Mindenhol. – Visszanéztem az űrhajóra. Mozdulatlanul, és hangtalanul lebegett az előttünk lévő ember alkotta lánc felett. Megszorítottam William kezét. – Ne félj – suttogta. – Bízz magadban, és a többiekben.
„Oké”- gondoltam, de most képtelen voltam a beszédre. Mintha az ég is háborúra készülne, viharfelhők kezdtek el gyülekezni felettünk. Csak percek múlva szólaltam meg ismét. A hátunk mögött már egy egész tömeg állt.
– Leonard már nem fog jönni, ugye? – William szomorúan rám pillantott, de nem felelt. Valószínűleg már lemondott róla. Ahogy Magdalénáról is. – Mi mennyien leszünk? – Kérdeztem, miután újabbak csatlakoztak hozzánk.
– Amennyi az elpecsételtek száma.
– Száznegyvennégy ezer? – Kérdeztem bizonytalanul. William bólintott. Még jó, hogy a nagyanyám folyton azzal nyaggatott, hogy olvassam el a Bibliát. Most azt hiszem, áldottam érte, még, ha nem is minden szó igaz belőle.”