Menu

H. G. Wells: A láthatatlan ember (Hangoskönyv)

lathatatlan-ember-hangoskonyv

“Az idegen egy hideg téli napon, valamikor február havában érkezett meg, vastag kesztyűs kezében kis fekete útitáskát szorongatott; abban az évben aznap havazott utoljára, s a férfi csípős szélben, hófúvásban gyalog jött át a dombon a bramblehursti vasútállomásról. Tetőtől talpig bebugyolálta magát, a puha nemezkalap eltakarta arcát, csak az orra hegye fénylett a karima alatt; a hó megült a vállán, a mellén, és fehér tarajként megtapadt a táskán is. Amikor félholtan betámolygott a “Lovaskocsihoz” címzett fogadó ajtaján, első dolga volt, hogy földhöz csapja az útitáskát.

– Tüzet! – kiáltotta. – Az isten szerelmére! Egy szobát és egy kis meleget! – Az italmérésben toppantott, lerázta magáról a havat, aztán követte Hallnét a társalgóba, hogy megalkudjanak. A kurta-furcsa bemutatkozást még megtoldotta az asztalra hajított pár fonttal, s ezzel máris megtelepedett a fogadóban.

Hallné begyújtott, aztán magára hagyta, hogy az étel elkészítéséhez lásson. Télvíz idején bizony nemigen áll meg senki Ipingben, ez meg ráadásul nem is nagyon garasoskodik; hallatlan szerencse az ilyesmi. Hallné el is határozta, hogy bebizonyítja: megbecsüli kellőképpen.

Mihelyt pirulni kezdett a szalonna, s néhány jól megválasztott, megvető szóval Millie-t, a tunya szolgálót is sikerült felpiszkálnia, Hallné bevitte a terítőt, tányért és poharat a társalgóba, és nagy hűhóval teríteni kezdett. A tűz ugyan már vidáman pattogott a kandallóban, de legnagyobb meglepetésére a vendég még akkor is kalapban, kabátban állt, háttal az ajtónak, és az ablakon át a hóesést kémlelte.

Kesztyűs kezét hátracsapta, és láthatóan gondolataiba merült. Hallné azonban tüstént észrevette, hogy a vállán olvadozó hó lecsöpög a szőnyegre.

– Ha megengedi, uram – szólalt meg -, kivinném a kalapját meg a kabátját a konyhába, hogy alaposan kiszáradjon.

– Nem – felelte a férfi, de meg sem fordult. Az asszony nem tudta eldönteni, hogy jól hallotta-e; azt gondolta, inkább még egyszer megkérdezi.

Az idegen a válla fölött az asszonyra nézett.

– Jobb, ha rajtam marad – mondta tagoltan, és Hallné csak most vette észre, hogy hatalmas kék búvárszemüveget hord, és a kabát gallérja fölött szétterülő bozontos pofaszakáll teljesen elrejti az arcát.”

A LÁTHATATLAN EMBER HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák