Menu

Passuth László: A bíborbanszületett (Hangoskönyv)

biborbanszuletettKomnenosz Mánuel – a magyar László király unokája – sorsát és életét a történelmi események, a bizánci hatalom megnövelésének, megerősítésének szándéka és a lovagi világ utáni nosztalgia egyaránt formálja, alakítja. Mánuel egyrészt nyugat és kelet hatalmi ellentéteit akarja feloldani, a minden tekintetben kettészakadt római impériumot egyesíteni szeretné, mégpedig úgy, hogy feltétlenül Bizáncé legyen a vezető szerep, másrészt a bizánci életformától és mereven álszent erkölcsi világtól idegen lovagi eszmények vonzásába kerül, ő maga is a bizánci szokásokat és törvényeket megtagadva keresi a boldogulás lehetőségeit magánéletében.

Részlet a könyvből:

“Bizánc

Először a medvék érezték meg a hajnalt. A Hyppodrom körül, fényes, fekete szemekkel esett az éjszakai eső, az őrök behúzódtak kamráikba, de az állatok nyugtalankodtak, mintha lesnék, elhalványodnak-e már az árnyékok. A ketrecek körül még éjjel volt, az élet lehúzódott a kocsmákba, titkos pincehelyekbe, melyek megőriztek valamit az ősi világ szerkezetéből. Egy kéz kinyitotta a szökőkút csapját. Vásár reggele volt, a Márvány-tenger környékéről hetipiacra gyűltek be a kisemberek. Szekerek kocogtak végig a macskaköveken, behajtottak a főút, a Mese felé.
A Szent Palota oldalkapuja előtt türelmes tömeg várakozott. Virágárusok voltak, itt töltötték az éjet a nagy tér valamelyik sarkában az árkádok alatt, hogyők is felrezzenjenek, mint a medvék, amikor az Aranyszarv felől felszakad
az első pirkadás. A tér tele volt szerteszórt virágokkal, az eső betaposta őket a kövek közé. Hajnalban, ha felszikkad egy kicsit a nedvesség, jönnek a gereblyés vásári szolgák, a hulladékot összekaparják, fellapátolják, elviszik. Az éjszaka szabad volt, mindenki ülhetett itt, kiteregette kosarát, alhatott. Éjszaka nem jönnek a vámszedők, nem ráznak fel senkit álmából a rézpénzért, a virágárusok maguk közt maradhatnak a Szent Palota kapuja előtt.
Talán százan is lehetnek már, amikor a falakon belül az élet megmozdul. Keresztvasat emelnek le, lakat zörög, lépések zaját visszhangozza a kőlépcső. Meggyújtanak egy olajlámpát, mécses fénye villan fel. A népek előtolakodnak
a virággal, melyet ez idő tájt fekete hánccsal cifrázott fehér kosarakban őriztek. Néhányan szárították köntösüket, rendezték portékájukat. Az idő pergett felettük nyomtalanul, mint az eső, mely már órák hosszat mosdatta az utcákat. Álltak és vártak, míg megnyílik a kis ajtórés, kijön az eunuch, akinek magas rangja van az udvartartásban. Megfogja hosszú, csontos ujjával a kosarat, magához húzza, válogat, vértelen ajka mormolja a számokat, mellette áll
a tömzsi örmény fizetőmester, mécses világánál számolja a réz- vagy ezüstpénzeket. Minden kedden és pénteken így állnak a falusiak egy szakajtónyi virággal, virrasztanak, várják a Palota jeleit.”

A BÍBORBANSZÜLETETT HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák