Újra itt vannak a Walker gyerekek, akik régi jó barátaink a Fecskék és Fruskák regényből. Megismerheted újabb veszélyes kalandjukat.
A könyv címéből kiderül, hogy éppen csak vitorlázgatni szerettek volna a tengerparti öbölben, ráadásul nem is egyedül. Egy érettségizett nagyfiú egy valóságos „felnőtt” viszi el őket rövid kirándulásra, hogy aztán egyik óráról a másikra minden összekuszálódjék, a nagyfiú eltűnik, a köd gomolyog, majd feltámad a szél, aztán….
Részlet a könyvből:
„John vett egy nagy lélegzetet, és a tájolóra pillantott segítségért.
Eddig egyfolytában nagyjából délkeletnek vitorláztak. Visszafelé úgy-ahogy északnyugatnak kellene tartaniuk. Egy pillanatra szembefordult a széllel, hogy egész arcával érezze közvetlenül az erejét. Pocsékabb volt, mint hitte. A szélirány változott egy kissé. Hazafelé a képükbe vágó ellenszélben kell majd haladniuk. Végig ferdézniük kell, cikcakkban az egész úton. John pedig egyáltalán nem volt benne biztos, merre is van az a hazaút. Az áramlat lehet, hogy egészen más irányba vitte őket, mint amit a tájoló mutat. Az apály meg a dagály alighanem hol erre, hol arra sodorta őket. Pedig mostanára igencsak besötétedett. Ami azt illeti, tengeren a sötét semmivel sem rosszabb a ködnél. De mi van akkor, ha a part meg a homokpadok közt éri az embert az éjszaka? Pedig Roger csak úgy csüggött rajta, hát még Susan, aki megbízott benne, hogy vissza is viszi őket, úgy, ahogy kihozta. John tudta, nem szabad elárulnia nyugtalan érzéseit. Úgy is van, megpróbál majd visszakecmeregni a világítóhajókhoz. Hogy is csinálta Jim? Egy helyben téblábolt, míg meg nem látta a befelé vezető utat. Ha rábukkannának a Sunk világítóhajóra, miképpen Jim, és látótávolságon belül maradnának hajnalig…”