Menu

George Sand: A kis Fadette

FADETTEVajon ki Fanchon Fadet, a “kis Fadette”? Egy olyan öregasszony unokája, akit a falu népe kuruzslónak, vajákos boszorkánynak tart és az emberek félig-meddig megvetik. Ennek ellenére babonás félelemmel tisztelik az öregasszonyt. Mivel az öregasszony a falusiak kiközösítik maguk közül, ezért Fadette is egy kicsit a falu kiközösítettjei közé tartozik. Igazi vadvirág, akinek emberi értékei egy nagy szerelemben bontakoznak ki. Fadette-re egyre mélyülő érzelemmel, igaz szerelemmel tekint a falu leggazdagabb parasztcsaládjának iker fiai közül az egyik, a fess Landry Barbeau. A két fiatal egymásra találása összeütközésektől, ellentmondásokkal teli, és számos előítélettel kell szembenéznie annak, aki a vadóc lányt választja párjául.

Részlet a könyvből:

“Sylvinet eleinte valami önző elégedettségfélét érzett, amikor megtudta, hogy a kis Fadette elment, s abban reménykedett, mostantól az ikertestvére csak őt fogja szeretni, és senki kedvéért el nem hagyja. De hát bizony nem így történt. Landry a kis Fadette után az ikertestvérét szerette legjobban az egész világon, de ha együtt voltak, hamarosan elkívánkozott a társaságából, mert Sylvinet most is ugyanolyan ellenszenvet érzett Fanchon iránt. Mihelyt Landry ráterelte a szót, és fivérét a maga pártjára próbálta állítani, Sylvinet valósággal kétségbeesett szemrehányásokkal halmozta el, hogy makacsul ragaszkodik egy olyan tervhez, amelytől a szüleik borzadoznak, őt pedig elszomorítja. Ettől kezdve Landry nem beszélt vele többet erről, megosztotta idejét a Caillaud fiú és Fadette öccse között, a kis Jeanet-t elvitte sétálni, kihallgatta a katekizmusból, s igyekezett tanítgatni és megvigasztalni. Akik így együtt látták a gyerekkel, kigúnyolták volna, ha merik. De Landry soha semmiben nem tűrte a gúnyolódást, s azonfelül inkább büszke volt, mintsem szégyenkezett amiatt, hogy Fanchon Fadette öccsét istápolgatja, s éppen ezzel cáfolta meg azt a szóbeszédet, hogy Barbeau apó bölcsessége hamar diadalmaskodott szerelmükön. Sylvinet pedig, amikor rájött, hogy az ikertestvére nem olyan teljes szívvel tért vissza hozzá, ahogy ő szerette volna, most már a kis Jeanet-re és a Caillaud fiúra féltékenykedett, másrészt pedig azt is látta, hogy a testvérhúga, Nanette, aki ez idáig mindig a vigasztalója volt, és kedveskedő gonddal vette körül, figyelmes volt hozzá és kényeztette, most egyre jobban, érzi magát ugyanannak a Caillaud fiúnak a társaságában, s hogy a két család jó szemmel nézi a fiatalok hajlandóságát. A szegény Sylvinet, aki makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy akit szeret, az csak egyedül őt szeresse, halálos gyötrődésbe süppedt, különös levertség nehezedett rá, s a kedélye annyira elborult, hogy már azt se tudták, mivel járhatnak a kedvébe. Soha nem nevetett. Semmi nem érdekelte, dolgozni se bírt, annyira elgyengült, úgy emésztette magát. Végül már az életéért aggódtak, mert szinte folyton-folyvást lázas volt, s mikor a láza a szokásosnál magasabbra szökött, összevissza beszélt tücsköt-bogarat, és szavaival fájón megsebezte szülei szívét. Ő, akinek jobban kedveztek, mint a többi gyereknek, akit leginkább dédelgettek, azt állította, hogy senki nem szereti. A halált hívta, mert, úgy mondta, ő semmire se jó, hogy csupán az állapota miatti részvétből kíméletesek hozzá, de valójában csak kölönc a szülei nyakán, s az Isten nem is tehetne nagyobb jót velük, mint ha megszabadítaná őket tőle.”

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

Kategóriák