Menu

Mikszáth Kálmán: Akli Miklós

akli-miklosAz 1800-as évek eleje, bécsi udvar. Napoleon éppen Európát meghódításán munkálkodik, és közben Ferenc császárnak sem hagy nyugtot. Ferenc császáron néha depresszió uralkodik el, ezért a bajor király átengedi neki Akli Miklóst, hogy udvari szórakoztatója legyen. Aklinak  fiatal kora ellenére akkor már híre volt udvari körökben. A vele történt humoros események szájról szájra járnak népszerűséget hozván neki. A császár bizalmasa lett, sok mindenben kikérte a tanácsát és jobban hallgatott Aklira, mint a politikusaira. Természetesen a politikusok rossz szemmel nézték a befolyását és majdnem ez okozta a vesztét is.
A császárnak két fogadott gyermeke volt, Kovács ezredes gyermekei. Apjuk merénylet áldozata lett a császár helyett. Ugyanis amikor a császár Ischl-be azt hitte, hogy inkognitóban jár – kel, az anarchisták felismerték .
Akli Miklósra bízta a gyerekeket, hogy viselje gondjukat. Iluska egy bécsi leánynevelő intézetbe került,  Gyurinak katonai pályát szánt a császár. Ahogy cseperedtek a gyerekek, Iluskából bájos ifjú hölgy lett és Aklival egymásba szerettek. Már éppen meg akarták vallani egymásnak szerelmüket, amikor a politikusok kitalálták és meggyanúsították Aklit, hogy Napóleon kémje. Így sikerült a császár mellől eltávolítaniuk. Aklit letartóztatták.
De a szerelem nem ismer határokat és a barátság sem…

Kategóriák