„A seriff és bandája az iskola befejezése után dinnyecsőszök lesznek. Keresetüket ország körüli utazásra szánják.
Ezenkívül vesznek egy használt kerékpárt Péter Zsoltnak, és meg szeretnék ünnepelni Terus néni 90. születésnapját is…
Már az első napon óriási meglepetés éri őket. A patakocska „kristálytiszta” vize, amelyet el akarnak keríteni fürdőzés céljaira, fertőzött. Csupa kiütéses lesz a bőrük, egyikük be is lázasodik.
Tanyájuk, a romantikus: Tarzan-ház, a gazdaság óriási kukoricatáblájában lévő – valamelyik, híres emberhez kötődése miatt, ki nem vágható – óriásfára épített házikó, és a régebbi dinnyések „ottfelejtett” földbevájt kunyhója.
Sok izgalmakkal teli kalandok után elkapnak egy hurkost, azt a vadorzót, akire már az elmúlt tanévtől gyanakodtak… A két dinnye tolvajnak, pedig büntetésből meg kell ennie azt a félérett dinnyét, amelyet letéptek.
A tolvajok sem maradnak restek, még aznap éjjel tüzet gyújtanak a Tarzan-ház alá. Csak hosszabb csúzlis üldözés után sikerül elzavarniuk őket…
Ugyanígy meghátrálásra kényszerítik a lovas kocsival érkező felnőtt dinnye tolvajokat is.
A Tarzan-házat egy óriási vihar letépi a fáról. A benne lévő hat fiú életét csak a véletlen menti meg.
Csőszködésük közben megismerkednek Tamás bácsival, a bulgár származású brigádvezetővel. Ezt a szigorú, ám meleglelkű, gügye rímecskékben viccelődő öregembert nemcsak megismerik, hanem meg is szeretik. Nem csoda, hogy augusztus végén nagyon nehezen válnak meg tőle és a romantikusan szép, sok-sok izgalommal teli dinnyetáblától és a környéktől.”
