Menu

Daniel Defoe: Jack ezredes

JACK-EZREDESA könyv Jack ezredes élettörténetét eleveníti meg, aki úriembernek született, de tanonc lett egy zsebmetsző mellett, huszonhat esztendeig tolvaj volt, azután pedig elhurcolták Virginiába. Kereskedőként tért vissza, ötször házasodott meg, és négy felesége szajhának bizonyult; háborúba ment, vitézül viselkedett, és előléptették parancsnokká; a trónkövetelővel átszökött Angliába, most pedig külországban fejezi be csodákkal teljes életét, és generálisként szándékszik meghalni.

Részlet a könyvből:

“Tudtommal származásom akár előkelő is lehet, mert édesanyám igen jó társaságban forgott, de ez inkább az ő történetéhez tartozik, mint az enyémhez; amit róla tudok, azt dajkámtól hallottam; eszerint anyám nemesasszony volt, apám pedig előkelő ember, és dajkámnak szép pénzt adott, hogy vegyen le engem a nyakáról, és szabadítsa meg őt is, anyámat is a kellemetlenségektől, amelyek együtt járnak azzal a balszerencsével, ha valakinek olyan gyereket kell tartania, kit a világnak nem volna szabad látnia, és akiről nem volna szabad hallania.

Úgy látszik, apám valamivel többet adott dajkámnak, mint amennyiben anyám kérésére megegyeztek, és ünnepélyesen megígértette vele, hogy jól bánik majd velem, iskolába ad. Megbízta, hogy mindig gondosan emlékeztessen nemesi származásomra, ha életben maradok olyan korig, hogy valamennyire is fel tudjam fogni, és nem is kívánta, hogy ennél több nevelésben részesítsen, mert nem kételkedett benne, hogy előbb-utóbb már ez a tudat is születésemhez méltó gondolatokat fog sugallni nekem, és biztosan nemesember módjára fogok cselekedni, ha annak tartom magamat.

De a sors nem akarta, hogy az első csapással véget is érjen hányattatásom; hisz nagy ritkaság, ha a szerencsétleneket csak egy napig sújtja balvégzetük: a nagy emberek fokról fokra emelkednek a nagyságban a dicsőség csúcsáig, a nyomorultak a csapások szüntelen sorozatától süllyednek nyomorúságuk mélyére, és sokáig sínylődnek gyötrő kínjaik sanyarúságában, míg a szerencse egy fordulata meg nem villantja előttük a szabadulás reményét, ha egyáltalán megérik azt.

Dajkám annyira becsületesen állta szavát, amennyire az ő helyzetében el lehetett várni, főleg pedig, amennyire körülményei engedték: nagyon gondosan nevelt föl engem, együtt saját fiával meg egy másik magamfajta, gyalázatban született fiúval, akit hasonló egyezséggel vállalt fel.

Szerinte engem Johnnak hívtak, de a vezetéknevemről sejtelmünk se volt, se neki, se nekem, így hát hívhattam magamat, aminek csak akartam, mikor a szerencse meg a jobb körülmények alkalmat adtak reá.

Történetesen az ő saját fiát is (mert volt egy saját fiacskája, körülbelül egy évvel idősebb, mint én) Johnnak hívták, egy-két évvel később pedig egy másik gyalázatban született gyereket (ahogyan fentebb neveztem) vett magához, hogy ugyanúgy tartsa, mint engem, és annak a neve szintén John volt.

Mivel mindnyájan Johnok voltunk, mindnyájan Jackek is voltunk, és hamarosan úgy is hívtak, mert a városnak abban a részében, ahol nevelkedtünk, vagyis Goodman’s Fieldsben a Johnokat általában Jacknek hívják. De dajkám azt kívánta, hogy saját fiát kapitánynak nevezzük, amit el is lehet neki nézni, hiszen egy kicsit meg akarta különböztetni a sajátját tőlünk, a többiektől, és valóban ő volt köztünk a legidősebb.”

A JACK EZREDES KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák