A verses regény főhőse, Jevgenyij Anyegin a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a „felesleges ember”, aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű – polifonikus kompozíciója révén – egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi.
Részlet a könyvből:
„ELSŐ FEJEZET
(VJAZEMSZKIJ HERCEG)
Nagybátyám, elvek jámbor őre,
Komoly beteg lett, higgyük el;
Jobb ötlet telhetnék-e tőle?
Most már becsülést érdemel.
Példája másnak is tanulság,
De jaj, már több, mint életuntság
Mellette ülni éjt-napot,
S még egy percig sem hagyni ott!
S mily álnokság agyonbecézni
A félholtat későn-korán,
Igazítgatni vánkosán,
Gyógyszert kínálni, szánva nézni –
S titokban sűrűn nyögni fel:
„Az ördög már mikor visz el?”