A fogoly lassan felegyenesedett és az ajtóhoz lépett, hogy zajt üssön. Nem félt a hirtelen elhúnyt őrrel való egyedülléttől s az az ösztönös mozdulata, hogy másokat is oda akart hívni, nem egy határozott gondolatból fakadt, hanem inkább abból a beidegződésből, hogy ilyen esetekben mindig segítségért kell kiáltani – még akkor is, ha már nincsen segítség.
Csak amikor már az ajtónál állt s kezét a kilincsre tette, esett a pillantása a földön heverő őr kulcsaira, ugyancsak a földön s csak ekkor jutott eszébe az a kalandos gondolat, aminek számos tekintélyes polgárra olyan végzetes következménye lett. A fegyházigazgató elveszítette állását, mert az esetet követő vizsgálat egész sor durva hibát hozott napfényre. A helység polgármesterének le kellett köszönni, mert ő is bele volt keverve egy-két kínos esetbe. De a legkínosabb következményekkel a polgármester feleségére járt az eset: ő ugyanis nem kapta meg azt a csincsillabundát, amit már régen kiszemelt magának és belebetegedett, amikor egy szép napon meglátta, hogy Müller államügyész felesége indul sétára az ő csincsillabundájában.
De Peter nem gondolt tettének mindezekre a következményeire, amikor negyedórával később, a halott Schreiner fegyőr ruháiban, mint az űzött vad, rohant keresztül az erdőn. Ebben a pillanatban Peternek még arra sem volt ideje, hogy sokkal közelebbfekvő problémákra gondoljon, mert a mögötte eldördülő lövések és szirénajelek kétségtelenül közölték vele, hogy szökését azonnal felfedezték.
Az eső szakadt és ez különös szerencse volt Peterre nézve. E nélkül elveszett ember lett volna, amint üldözői kutyákat küldenek a nyomába. De még így, vérebek nélkül is nagyon csekély reménye lehetett a menekülésre. Hová is merészkedhetett volna fegyőr-ruhájában. Félórán belül nyilván az egész környék tudni fogja már, hogy milyen ruhát visel a szökött rab. És honnan szerezhetne másik ruhát?
Valahol közvetlen közelben fények csillantak meg. Peter már meg is akart fordulni, hogy elmeneküljön a veszedelmes világosság közeléből, amikor megállapította, hogy a lámpák egy elhagyatott, magános út gyenge világításának sorában állanak. Csak egyetlen egy ember volt a láthatáron – egy fiatal leány, esőköpenyegben. És most villant fel Peterben a második kalandos gondolat. Minden bátorságát összeszedve, a leány elé ugrott és olyan hangon, amit az izgalom teljesen elváltoztatott, rákiáltott:
– Állj, vagy lövök!”
A NAGY ISMERETLEN KÖNYV LETÖLTÉSE