Menu

Arthur Conan Doyle: A nábob kincse

sherlock-holmesEbben a regényben nem a véres gyilkosságok kaptak kiemelt helyet, hanem a józan ész és a logika. Természetesen valamennyi Sherlock Holmes-védjegy benne van, a kokaintól kezdve Watson doktorig, sőt, még azon túl is…

Részlet a könyvből:

“Sherlock Holmes fölvette üvegcséjét a kandalló párkányáról s kinyitva a csinos kordovánbőr-tokot, kivette belőle a piczi fecskendőt. Hosszu, fehér, eres ujjaival ráillesztette a finom tűt s feltűrte balkarján az ingujjat.
Néhány pillanatig tekintete elmélázva nyugodott az izmos karon és csuklón, mely számtalan szúrásnak a nyomaival volt telehintve. Végre bedöfte egy helyen a hegyes tűt, megnyomta a vékonyka tolót s az elégültség hosszú sóhajával dőlt hátra a bársonynyal bevont karosszékbe.
Hónapok óta néztem ezt a műveletet napjában háromszor, de a megszokás mégsem tudott vele megbékíteni. Sőt inkább napról-napra ingerültebb lettem e látványtól és lelkiismeretem még éjszakának idején is bántott a miatt, hogy nem volt elég bátorságom tiltakozni ez ellen. Ujra meg újra föltettem volt magamban, hogy könnyítek a lelkemen: de lakótársam hűvös, egykedvű modorában volt valami, a minél fogva mindenesetre ő csak némi szabadságot is megengedhetett volna magának. Nagy esze, parancsoló modora és rendkivüli tehetségei, melyeket tapasztalásból ismertem – mindez elegendő ok volt arra, hogy tartózkodjam a vele való összekoczczanástól.
De épp azon a napon, – akár a lunch alatt elfogyasztott bor, akár pedig az újabb elkeseredés tette rám ezt a hatást, – éreztem, hogy tovább már el nem szívelhetem a dolgot.
– Mit vesz ma? – kérdém. – Morfint vagy kokaint?
– Kokaint, – felelé Sherlock Holmes. – Hétszázalékos oldat. Nem volna kedve kisérletet tenni vele?
– Nem bizony, – viszonzám nyersen. – Szervezetem még nem heverte ki az afghán hadjáratot. Nem szabad még rendkivüli eszközökkel is felizgatnom.
Sherlock Holmes mosolygott az én hevességemen.
– Talán igaza van, dr. Watson, – mondá. – Úgy hiszem, a testre ennek a szernek rossz hatása van, de a lelkére oly átszellemítően ingerlő és tisztitó hatásunak találom, hogy az előbbinek csak másodrendű fontosságot tulajdonítok.
– De, kérem, gondolja meg, – mondám komolyan, – vegye számításba, hogy mibe kerül ez. Meglehet, hogy az agyát, mint ön mondja, ingerli és ébren tartja ez a szer, de ez beteges, pathológiai folyamat, mely a szövetek nagyobbmérvü elváltozásával jár és elgyengülést von maga után. Hiszen maga is tudja, hogy a kellemes hatás után milyen lesujtó ellenhatás következik be. Az egyik igazán nem éri meg a másikat. Miért teszi ön koczkára egy múló élvezetért azokat a nagy szellemi adományokat, a melyekkel a gondviselés megáldotta? Ne feledje, hogy nem csupán mint jóbarát szólok a jóbaráthoz, hanem mint orvos az olyan emberhez, kinek a szervezetéért bizonyos tekintetben felelős vagyok.
Sherlock Holmes nem látszott sértődöttnek. Ellenkezőleg, könnyedén tette össze két kezét öt-öt ujjának a hegyét s könyökét kétfelől a szék karjára támasztotta, mint a ki társalkodó kedvében érzi magát.
– Az én lelkem, – mondá, – föllázad a tétlenség, a tespedés ellen. Problémákat, munkát adjanak nekem, a leghomályosabb rejtvényt, a legbonyolultabb lélektani kérdést és egészen elememben fogom magamat érezni. Akkor aztán ellehetek az izgató szerek nélkül akármeddig is. De az élet unalmas egyhanguságától irtózom. Folytonos lelki izgalmakra vágyódom. Ezért választottam magamnak az én saját külön foglalkozásomat, vagy jobban mondva, nem is választottam, hanem teremtettem, mert egyetlen vagyok ebben a nemben.”

A SHERLOCK HOLMES TÖRTÉNET LETÖLTÉSE

Kategóriák