Menu

Boda Gyula: Itthagy-lak – A Donig és vissza

itt-hagylakHosszú évtizedeken keresztül az tartotta Boda Gyulában az életet, hogy a józan ésszel elképzelhetetlennek tűnő élményit elmondhassa. Az örökre lezárult szemeket gyászlepelként betakarta az állandóan kavargó hó. Ez a sors mérettetett a 2. magyar hadsereg legénységi állományára, akik mindig az események középpontjába keveredtek. Sokan fogságba estek, s ha még azt is túlélték, testközelből beszélhetnek a történtekről, mint főszereplők. Ezeket az eseményeket a legénységi állomány szemszögéből mutatja be a könyv. Boda Gyula hiányzó űrt szeretné betölteni élményei megírásával.

A könyvet idézetek, fotók és dokumentumok sokasága tarkítja.

Részlet a könyvből:

“Egy dombtetőről megpillantjuk a Dont, sűrű erdő áll előttünk a völgyben. A magas fák eltakarják a vizet, szemben állva alig látni tenyérnyi darabokat a vízből. Jobbra nézve az alacsonyabb fák miatt hosszan felcsillan a szürkéskék színű víz. Nincs éljenzés, sem hurrázás, sem az öröm leghalványabb megnyilvánulása. Az izzadságra rátapadó szürke fejek felemelkedtek egy pillanatra, üres szemekkel néztek előre a semmibe. Lecsukló fejjel a porba bámulva, kiszáradt torokkal, roskadozó lábakkal rótták az utolsó métereket a Don irányába.

Talán annyi megkönnyebbülést éreztünk, mint megkínzott kinek hóhéra szögre akasztja a korbácsát. Alig volt az út 1 km máris beértünk Arhangeszkoje nevű faluba. A Donnal párhuzamos földes útból állt. Az út két oldalán ritkábban elszórtan lakóházak, istállók. Egy erdős részen ütöttünk tábort, jól rejtett helyen a házak közelében. Szerencsés helyen álltunk meg, alig tíz lépésre kutat fedeztem fel. A ház asszonya vödrét féltve kijött a kúthoz nézte mit csinálunk. Először csak nézte, majd a száját tátotta. Nem akarom újra részletezni, mert aki nem volt még isten igazából szomjas nem értheti meg, hogy valaki akár egy zsák aranyat is adna egy pohár vízért, hogy életben maradjon. Közel voltunk ahhoz a ponthoz, de arany nélkül. Csak úgy első nekifutásra kilenc magyar csajkával ittam meg. Levegőt csak akkor vettem mikor újra meríteni kellett. A többiek ugyancsak annyit. Egy csajka kb. másfél liter. Korántsem volt evvel befejezve, félóránként iszogattunk újra poharazgatva. Elképzelhető milyen testi megterhelésen kell átesni ahhoz, hogy képes legyen ilyen nagy mennyiségű víz elfogyasztására.”

A MEMOÁR ONLINE OLVASÁSA

Kategóriák