Menu

Daniel Defoe: A londoni pestis

londoni-pestisRettenetes katasztrófákról igaz, emberi, köznapi nyelven szól a napló írója; pusztulás, járvány, döghalál közepette a helytállók, halottszállítók, betegápolók, lelkipásztorok dicséretét zengi: halálfélelemmel dacolva járja a pestis karmaiban vergődő várost, pánikkal szembenézve marad a poszton – emberséges, áldozatos munkáról és országos katasztrófáról ad számot a szerző megrendítő erővel és nem csekélyebb történelmi hitelességgel.

Néhol mulatságos, néhol pedig horrorisztikus leírásokkal színesített élménybeszámoló.

Részlet a könyvből:

“Valamikor 1664. szeptember elején, szomszédaimmal folytatott alkalmi beszélgetés során, hírét vettem, hogy Hollandiában újból felütötte fejét a pestis. Ott ugyanis 1663-ban szörnyű mód pusztított, különösen Amszterdamban és Rotterdamban, ahová egyesek szerint Itáliából, mások szerint meg a Levantéról hurcolták be a török flottán szállított valamiféle árukkal; megint mások azt állították, hogy Krétából vagy Ciprusból hozták be, de akárhonnét is jött, abban mindannyian megegyeztek, hogy újból felütötte a fejét Hollandiában.

Akkoriban még nem voltak nyomtatott újságjaink, hogy kósza híreket meg értesüléseket terjesszenek, és azokat emberi képzelőerővel kiszínezzék, mint azt azóta tapasztalnom kellett. Az ilyenféle eseményekről a külfölddel levelező kereskedőknek meg másoknak a postájából szereztek tudomást az emberek, és így adták azután a híreket szájról szájra; épp ezért nem is jutottak el azonnal az egész néphez, mint ahogyan ez napjainkban történik. De a kormánynak, úgy látszik, már megbízható értesülései voltak, és több tanácsülésen megvitatták, mit lehetne tenni a ragály átterjedésének megakadályozására. Mindezt azonban titokban tartották. Így a mendemonda megint elcsitult, és az emberek már-már megfeledkeztek róla, hisz bennünket nemigen érintett, és reméltük, hogy nem is igaz, míg azután 1664 novemberének végén vagy decemberének elején Long Acre-ben, jobban mondva a Drury Lane felső végében két, állítólag francia férfit elragadott a pestis. A család, amelynél laktak, igyekezett sűrű fátyolt borítani az esetre, de a híre mégiscsak elterjedt a környéken. A minisztérium is tudomást szerzett róla, a tényállás felderítésére vizsgálatot rendelt el, és két orvost meg egy felcsert küldött ki a helyszínre. A vizsgálatot meg is tartották, s miután a holttetemeken a ragály kétségtelen tüneteit észlelték, nyilvánosan közölték leletüket, amely szerint a két férfi pestisben halt meg. A lelet azután elkerült az egyházfihoz, aki továbbadta a városházának, ott pedig a szokásos módon közzétették a heti halálozási jegyzékben ilyenformán:

Pestisben elhalálozott: 2 fő, fertőzött egyházközségek száma: 1.

Az embereket ennek láttára rémület fogta el, és az egész városban riadalom támadt, annál is inkább, mert 1664 decemberének utolsó hetében ugyanabban a házban még egy ember áldozatául esett ugyanennek a betegségnek. Ezután azonban félelmünk csillapult, mert vagy hat héten át senki sem halt meg e ragály látható jeleivel, és így az a hír járta, hogy a járvány megszűnt; később azonban, gondolom, február 12-e táján, egy másik házban, de ugyanabban az egyházközségben ugyanolyan körülmények között megint meghalt valaki.

Ez a haláleset az emberek figyelmét igencsak e városrész felé fordította, s mivel a heti jegyzék tanúsága szerint St. Gilesban a temetkezések száma szokatlanul megnövekedett, gyanítani kezdték, hogy a városnak ezen a végén pestis dúl, máris sokan elpusztultak benne, csak a hatóságok igyekeznek, amennyire lehet, titokban tartani. Ez a hír nagyon foglalkoztatta a város népét, nemigen merészkedtek a Drury Lane-re vagy más gyanús utcába, hacsak valamilyen rendkívüli ok nem kényszerítette őket erre.”

A LONDONI PESTIS KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák