Menu

Joel Bernhard Nordh: A hódtavi újtelepesek

hodtavi-ujtelepesek“Tombolt a vihar s vad haragjában tépte, szaggatta a björknesi gazdaság üres szénacsűrét. Recsegtek az eresztékek s a szél süvítve, üvöltve járta át a tető zsindelyeit. Hatalmas hófergeteg tódult a magasba a házfedél egyik oldalán, s tajtékozva, porozva ömlött át a tetőgerincen, ahol átláthatatlan szürkésfehér falat emelt, majd hirtelen eltűnt. A hófergetegben néhány akasztófa módjára felállított oszlop látszott csupaszon, szürkén, elhagyottan, mintha soha nem feszítettek volna ki közöttük halászhálót. Közvetlen előttük, jeges kikötőpadnak zúdult a fekete víz. A tó felől az összetorlódó jégtáblák tompa morajlása hallatszott.

Éjféltájban megszűnt a havazás, a szél azonban változatlan erővel fújt tovább és sodorta a jeget délkeletre, a folyó torkolata felé. A félhomályban különösképpen összelapultnak látszott Björknes három házacskája – mintha menedéket kerestek volna a természet pusztító erői elől. Ahol a vihar nekifeszült a háznak, éles hófésűk nőttek az ereszre, a tető szélvédett oldalán pedig foltokban bukkant elő a hótól megtisztított szemcsés jég.

Reggel három óra tájban gyengén füstölögni kezdett az egyik ház kéménye és röviddel utána tagbaszakadt férfi lépett ki az ajtón. Saját készítésű sílécet kötött lábára és lesiklott az egyik istállóhoz. Félretolta a havat az ajtóból és belépett. Néhány perc múlva hümmögve jött ki onnan, tekintetében különös fény villant.

Az égbolt majdnem felhőtlen volt. A keletre elterülő erdőséget beragyogta a napfény, a férfi azonban ügyet sem vetett a kora reggeli ragyogásra. Lehajtott fejjel siklott a björkneszi másik két istállóhoz. Benézett mindkettőbe. Lélegzete nehéz hörgéshez hasonlított, s amikor mély gondolatokba merülve megsimogatta szakállát, remegett a keze.

Persson Ola visszatért a házba. Több mint negyven esztendeje építette Björknest, miután, új telepként elfoglalta. A kemence falait feketére festette a sok ezerszer meggyújtott tűz s a gömbölyű hasított tetőgerendák kiálló forgácsai barnára füstölődtek.

Az ablaknál fából durván összebárdolt asztalon bőrkötésű biblia feküdt. Ola kinyitotta. Tekintete fáradt és komoly volt, ajkai úgy mozogtak mintha imádságot mormolt volna. Élete történetének nagy része durva betűkkel bevésve állt a legelső oldalon. A sorokban, amelyek gyermekei nevét, születési- és elhalálozási napjait mutatták, küzdelmüket az éhínség és nincstelenség ellen – a kérlelhetetlen rengetegben vívott kemény harc története volt.

HANS OLOF, született 1826 május 17, meghalt 1829 február 12.
EMMA ERIKA, született 1828 április 3, meghalt 1829 január 2.
JOHANN AUGUST, született 1830 május 6.
STINA MARTA, született 1831 július 21, meghalt 1831 december 11.
NILS KARL, született 1833 június 2.
HANNA SOFIA, született 1834 augusztus 7.
SARA, született és meghalt 1837 március 4, amikor Anna-Greta, életének harminckettedik évében visszaadta lelkét teremtőjének.”

A REGÉNY LETÖLTÉSE

Kategóriák