A helyszín Párizs, Lajos Fülöp idején, ahol megjelennek a bankok és kéjtanyák, a tőzsde, a vasútállomás, az éjjeli mulató, a pompás és sivár találkahelyek.
A vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valéria Fortint, a letűnt idők elegáns Hector Hulot báróját, s kereskedősegédből tőkepénzessé nőtt, tragikomikus Crevel Celestint és a többieket. Csak egyetlen nőalak emelkedik ki tisztán: Adeline Fischer, a szent asszony, Valérie mennybéli ellenpárja. Megjelenik Betti néni is, fába faragott ijesztő arcával, palackba zárt indulataival és pusztító makacsságával.
Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva, hogy végül is alámerüljenek a romboló szenvedély örvényeiben…
„Házassága első napjaitól fogva minde pillanatig a báróné szerette férjét, úgy, mint a hogy Josephine végül is megszerette Napoleont, csodáló, anyai és gyáva szerelemmel. Ha nem is ismerte a részleteket, melyeket Crevel elmondott neki, azzal teljesen tisztában volt, hogy a báró húsz év óta nem hű hozzá; de ólomfüggönyt bocsátott szemei elé, titokban sírt és soha egy szemrehányó szó nem hangzott el ajkairól. Ez angyali szelidség viszonzásaképpen férje hódolattal becsülte és mintegy vallásos tisztelettel vette körül. Az érzület, a melylyel egy nő férje iránt viseltetik, a tisztelet, melylyel környezi, átragad a család többi tagjaira. Hortense a hitvesi szerelem tökéletes példányképének vélte apját. A mi az ifjú Hulot-t illeti, úgy nevelkedve, hogy csodálja a bárót, a kiben mindenki egyikét látta azoknak az óriásoknak, a kik Napoleon segédtársai voltak, tudta, hogy helyzetét apja nevének, állásának és tekintélyének köszönheti; de egyébként is, a gyermekkori benyomások hosszú időig nem hatnak ki és ő még mindig félt apjától; éppen ezért, ha sejtette volna is azokat a botlásokat, melyeket Crevel fölfedett, nagyon is sok tisztelet lévén benne, semhogy kifakadjon ellenök, mentséget talált volna reájuk abból a szempontból, a melyből a férfiak az ily dolgokat megitélik.”