Menu

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

esti-kornelHogy kicsoda Esti Kornél? Kosztolányi másik énjét fedezhetjük fel benne, aki az író elfojtott vágyait testesíti meg. Barátságuk fiatalkorukra nyúlik vissza, amikor még elválaszthatatlan ellentétei voltak egymásnak. Esti Kornél sajátosan összetett jellem: egyszerre komisz, léha, szeleburdi, züllött és ugyanakkor a legnemesebb emberi érzések is ott rejtőznek benne. Tréfából bárkiben képes kárt tenni, de a szenvedők iránt részvétet táplál, s a bajban mindig segítségükre siet.

Csak fiatalkorukban voltak elválaszthatatlanok, majd mintegy tíz évre elfelejtették egymást. Amikor újra találkoztak, Esti Kornél továbbra is a kicsapongó, állandóan úton lévő, szabad agglegény, míg Kosztolányi addigra már családos ember, aki beleszokott a konszolidált polgári életformába: már nem utazgat, nem rúg ki a hámból, hanem szorgalmasan dolgozik és családjával törődik.

Részlet a könyvből:

“Már túljártam életem felén, amikor egy szeles, tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél. Elhatároztam, hogy meglátogatom, s fölújítom vele régi barátságunkat.

Tíz éve nem érintkeztünk akkor. Hogy mi történt közöttünk? Isten tudja. Nem haragudtunk mi egymásra. Legalábbis nem úgy, mint a többi emberek.

De miután elmúltam harmincéves, terhemre kezdett lenni. Sértett a léhasága. Untam ódivatú, magas-nyitott gallérjait, vékony-sárga nyakkendőit, és vastag-zöld szójátékait is. Fárasztott az eredetieskedése. Állandóan kisebb-nagyobb botrányokba kevert.

A sétaúton például, amint egymás mellett haladtunk, minden magyarázat nélkül kirántott kabátja belső zsebéből egy konyhakést, s a járókelők ámulatára élesíteni kezdte a járdát szegélyező keramitköveken. Vagy egy szegény vak embert szólított meg igen udvariasan, hogy venné ki szeméből azt a porszemet, mely imént hullott belé. Vagy egyszer, mikor csupa előkelő embert vártam vacsorára, akitől sorsom és pályám függött, főszerkesztőket, politikusokat – méltóságos és kegyelmes urakat -, s ő szintén hivatalos volt hozzám, cselédjeimmel orvul befűttetett a fürdőszobába, vendégeimet nyomban érkezésük után félrevonta, értésükre adta, hogy az én házamban valami régi, titokzatos – sajnos, nem részletezhető – családi hagyomány vagy babona azt követeli, hogy a vendégek a vacsora előtt kivétel nélkül megfürödjenek, s ezt a képtelen ügyet oly ördögi tapintattal, agyafúrtsággal és ékesszólással védelmezte, hogy a jóhiszemű áldozatok, akik először és utoljára tiszteltek meg jelenlétükkel, tudtomon kívül valamennyien meg is fürödtek, a hitvesükkel együtt, aztán a rossz tréfához jó arcot vágva az asztalhoz ültek, mintha mi se történt volna.

Az ilyen diákcsínyek hajdan szórakoztattak. Most, férfikorom kezdetén, inkább bosszantottak. Attól tartottam, hogy esetleg veszélyeztetik az én komolyságom is. Egy szót se szóltam neki. Mégis – bevallom – nemegyszer pirultam miatta.”

AZ ESTI KORNÉL KÖNYV LETÖLTÉSE

 

Kategóriák