Turi Dani szép és nagy tehetségű, fiatal zsellér, aki számára kicsi a világ, kicsi a határ. Nem bírja jobbágyfalu szűkös és soha feljebb nem néző életét. Magába szeretteti a falu egyik legmódosabb gazdájának lányát, s minden akadályt leküzdve előbb feleségül veszi, majd a hozományba kapott föld hátán intenzív belterjes gazdálkodásba fog. A föld hozamát a faluban ismertnek sokszorosára emeli. Csak ezen az úton tudja kikezdeni a fojtogató nagybirtokot.
A grófnéra gyakorolt hatásán keresztül próbál nagybérlethez jutni. De amikor szembekerül a grófokkal, már a földet művelők jogán, a falu parasztságának képviselőjeként követeli a földbérletet. Később pedig már a grófi birtokra veti a szemét. Turi Dani azonban egyedül van: nem a közösségből nőnek ki vágyai, nem a közösségre támaszkodik ereje.
Részlet a könyvből:
„Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a búza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet. A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „az isten is kitanult már a mesterségiből”, de nem zúgolódnak, nem ijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy jön.
Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utána bámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha rá-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodó emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.
Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy eldobott kukoricakórót, míg beér a pitvarba, apróra töri, s bent a szabad tűzhely elé veti a többi tüzelőhöz.
A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik gőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendelyszoknya alól fekete, megkopott papucsban mezítlába.
Ahogy az ura belép, visszafordítja az arcát feléje. Irigység és méreg futja el. Persze, ezt az embert nem nyúzta le az öt esztendei házasság meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A barnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta. Bezzeg ő odavan, róla leszopták a húst a puják meg a sok dolog meg a sok méreg.
Dani hajnalban ment el hazulról, most délére jár, érzi, hogy köszönni kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönni derogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki aztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi elmulasztotta a percet, s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz, úgy érzi, mintha adósa volna. Kipislant hát félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandít félszemmel, s azt mondja:
– Hát ha esni akar, csak hagy essék!
Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszú Turinak” is hívják; az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel rendben van a dolog.”
A MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY KÖNYV LETÖLTÉSE