Ez az a könyv, melynek novelláit összefüggő regényként is lehet olvasni. Az örök férfi és az örök nő egymásra találásának, elszakadásának, együttlétének megannyi lelki fordulata, tapasztalata rajzolódik ki a novellákban.
Részlet a könyvből:
„A falu a hegy lábánál, szűk völgyben terült el. Házai szinte belevesztek a hajnali szürkületbe. A pára foszlányokban ült a kertekben, és a kakas sem szólalt még meg, kapirgálásra szólítva tyúkjait.
A hegyen túlról hirtelen kürtök riadtak, és dörögni kezdtek a fegyverek. Az emberek szeméből gyorsan kiment az álom, és összevissza futkostak.
– Itt a török! — kiabálták.
– Mentsétek meg az ifjakat és a gyerekeket!
A zűrzavarban volt, aki szerszámot fogott, és csuporba rejtve, a szoba sarkába elásta ékszereit vagy pénzérmeit. Mások a barmokat terelték ki a téli szálláskertből, és szétverték a patak árterében, az ősi fűzfák és nád között. A tanító már a téren állt, és az anyák hozzá vitték gyermekeiket.
– Szaporán! — nógatta a falusiakat. — A szélső házat már elérte egy ágyúgolyó.
Húsz-huszonöt serdületlen gyereket tereltek egybe, és öt szüzet. Három feslő rózsaszálat, köztük a zsellér hegygazda Piroskáját és két sudár, még alig pelyhedző állú legényt. Egyike a kovács fia volt, András. A menet megindult a meredek hegyi kaptatón az erődítménynek beillő kolostor felé.
– Istenem, látlak-e még valaha? — síránkozott Piroska anyja.
– A hegy magas. Nézd az ormát, elveszik a felhők között. A török oda föl nem ér, a kolostor pedig lőtávolon kívül esik — vigasztalta a tanító az asszonyt.
A kovács bölcsebb volt, amikor megölelte gyermekét. Búcsúzóul annyit mondott neki:
– Ebben a világban a túlélés egyetlen reménye a kolostor, fiam. A rend előbb-utóbb befogad. Imádkozz majd érettünk!”
A SZAMPÓ ÉS MIRMIDÓ KÖNYV LETÖLTÉSE