Menu

Victor Hugo: A tenger munkásai

a-tenger-munkasaiGilliatt titáni küzdelme egy hajóroncs megmentéséért és egy öntudatlan gyereklány szerelméért.

A helyszín ezúttal egy furcsa keverékvilág, a Csatorna-szigetek vízből, földből, szirtből, angol, francia-normann, ősi és modern elemekből szőtt zordon szépségű meseországa. Ebbe a keretbe ágyazza Hugo az emberi haladás és maradiság szinte időtlen kérdéseit, itt röppenti el nyilait minden babona és ostobaság ellen, itt ragadja meg az ember és természet viszonyának legfelemelőbb mozzanatait.

Részlet a könyvből:

“Gilliatt nem kérdezett senkit. Nem volt természete a kérdezősködés. Különben izgatottabb volt, semhogy közömbös emberekkel beszélhetett volna. Nem bizott az elbeszélésekben, jobban szeretett volna mindent egyszerre megtudni; egyenesen a Bravéeshez ment.

Izgatottsága akkora volt, hogy még a házba belépni sem félt.

A partra néző, földszinti terem ajtaja tárva-nyitva állt. Nők és férfiak hemzsegtek a küszöbön. Mindenki bement, ő is bement.

Belépvén, az ajtó mellett találta Landoys urat, aki halkan igy szólt hozzá:

– Már bizonyára tudja az eseményt?

– Nem.

– Nem akartam az utról odakiáltani önnek, mint valami vészmadár.

– Mi történt!

– A Durande tönkrement.

Egész tömeg volt a szobában.

A csoportok halkan beszéltek, mint a beteg szobájában.

A jelenlevők, akik szomszédok, járókelők, kiváncsiak voltak, csoportba verődtek az ajtó körül és bizonyos félénkséggel üresen hagyták a terem mélyét, ahol a siró Déruchette oldalán mess Lethierry állt.

A falhoz támaszkodott. Matrózsapkája lecsuszott a szemöldökéig. Egy fehér hajfürt lógott le az arcába. Nem beszélt semmit. Karja nem mozdult, szája, mintha nem lélegzett volna. Mintha egy tárgyat támasztottak volna a falhoz.

Aki látta, olyan embert érzett benne, akiben összeomlott az élet. A Durande nem lévén többé, Lethierrynek nem volt célja tovább létezni. A tengeren volt a lelke és ez a lélek elsülyedt. Mivé legyen most? Minden este lefeküdni, minden reggel fölkelni. Nem várni többé a Durande-ot, nem látni indulását, nem látni érkezését. Minek ez a céltalan maradéka a létnek? Enni, inni és aztán? Ennek az embernek minden munkáját mestermü koronázta meg és minden önfeláldozását a haladás. A haladás megszünt, a mestermü halott. Minek élni még néhány üres esztendőt? Semmi dolga ezentul. Ebben a korban már nem kezdi elülről az ember; különben is tönkrement. Szegény, jó, öreg ember!”

A TENGER MUNKÁSAI KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák