A Terebess Kiadó Koestler két távol-keleti országról szóló könyvét ikerkiadásban hozza ki, azonban sem az India, sem a Japán nem sorolható az „útikönyv” sztenderd tárgyszó-fogalma alá.
E könyvek ugyan konkrét utazások emlékanyagához köthetők – a szerző mind a két kötetben utal erre -, mégis inkább szellemi, kultúrtörténeti, politikai, históriai nemzet, illetőleg szubkontinens-ismertetők. Feltehető, hogy mindkét könyv egy-egy kvázi tanulmányút összefoglalója avégett, hogy a szerző a készülő nagy szintetikus könyveihez kellő szellemi, helyszíni muníciót raktározzon el.
A India-könyv az indiai bölcselet több évezredes tradíciójába való alámerülés „jegyzőkönyve”, melynek tengelyében a „jógakutatás”, a guruk, a szexualitást természetfölötti célokra irányító szellemiség analízise áll. Koestler nagy fogékonysággal és tiszteletteljesen közeledik e különös antropológiához, misztikához – nem rejtve azonban véka alá csodálkozását, az európai ember álmélkodó távolságtartását.
Részlet a könyvből:
„Még Vinóba Bhavével kapcsolatosan is szkeptikusak voltak, afelől meg kétséget se hagytak, hogy Krisna Menonról meglehetősen lesújtó a véleményük. Mindazonáltal a múlt nagy szvámijai iránt vágyakozó tiszteletet éreztek. Meggyőződésük volt, hogy a vallás a népek ópiuma, de abban nem voltak egészen biztosak, hogy az ópium olyan rossz dolog lenne. India és a Nyugat „dühöngő” fiatalsága között ez volt számomra a legmeghökkentőbb különbség.”