A regény hősének, Jeanne d’Arcnak, az „orleáni szűznek” a történetét Sieur Louis de Conte elbeszéléséből ismerhetjük meg.
Sieur Louis de Conte gyermekkorától kezdve együtt nőtt fel Jeanne-nal és pajtásaival, s követte isteninek vélt küldetése kezdetétől a rouen-i máglyahalálig. A kortárs szemével látjuk a vidám gyermekéveket, amelyeket sokszor beárnyékol a százéves háború és Franciaország helyzete. Sieur Louis de Conte-tal kísérjük el Jeanne-t Károlyhoz, Franciaország királyához az ütközetekbe, veszünk részt a reims-i koronázáson, látjuk, hogyan válik a tanulatlan parasztlányból Franciaország felszabadítója és később az áruló, az angoloknak behódolt egyház áldozata.
Kitűnő regénye a hitnek, a hűségnek, az árulásnak, a kereszténység önbíráskodásának afelett, amit nem ismer, valamint arról, hogy Isten nem a templomban, hanem a szívekben van.
Részlet a könyvből:
„1492-t írunk. Nyolcvankét éves vagyok most, s amit el akarok nektek mondani, gyermekként és ifjúként éltem át.
Amióta nemrégiben feltalálták a könyvnyomtatás művészetét, immár az egész világ olvashatja, énekelheti és tanulmányozhatja veletek együtt a Jeanne d’Arcról szóló elbeszéléseket, dalokat és történelmi munkákat, s ezekben mindig megtalálhatjátok az én nevemet, Sieur Louis de Conte nevét is – hiszen Jeanne apródja és titoknoka voltam. Együtt lehettem vele, a kezdettől a végig.
Abban a faluban nőttem fel, ahol ő. Együtt gyermekeskedtünk, s nap mint nap együtt játszottunk, akárcsak ti most a pajtásaitokkal. Most persze különösnek tűnhet, hogy ezt mondom, hisz azóta már tudjuk, hogy ki is volt ő, s neve az egész világot bejárta. Olyan ez mintha a fogyó gyertya még egy utolsó pillantást vetne az örök időkig odafent keringő napra, és azt mondaná: „Jó komám volt; együtt is laktunk, amikor még mindketten egyforma gyertyák voltunk.” Pedig úgy igaz, ahogy mondom. Együtt játszottunk, később meg ott verekedtem oldalán a csatákban. Ma is tisztán emlékszem még drága, törékeny alakjára, amint a francia sereget ütközetbe vezetve, száguldó lovának nyakára hajlik, haja lobog a szélben, ezüst páncélja mind mélyebbre és mélyebbre hatol a csata sűrűjébe, s végül eltűnik az ágaskodó lovak, suhogó kardok, védekezésre emelt pajzsok és a szélben lobogó dísztollak forgatagában. Vele voltam végig, s amikor elkövetkezett az a gyászos nap, amelynek árnyéka örökké vádolni fogja az angol szolgálatba szegődött francia püspököknek, Jeanne gyilkosainak még az emlékét is, akárcsak a királyt, aki tétlenül nézte, mi történik, és még csak kísérletet sem tett arra, hogy megmentse – utolsónak az én kezemet érintette életében.
Ahogy aztán múltak az évek, az évtizedek – és a csodálatos gyermek üstököspályája, mely Franciaország háborús égboltján átsuhant, majd a máglya füstfelhőjébe zuhant, hogy mind mélyebbre és mélyebbre süllyedjen a múltba, s egyre különösebbnek, csodálatosabbnak, nagyszerűbbnek és magával ragadóbbnak tűnjék -, végül felfogtam és megértettem, hogy ki volt ő: a legnemesebb lélek, aki valaha is erre a világra született. Egyetlenegyet kivéve.”
A JEANNE D’ARC KÖNYV LETÖLTÉSE