Menu

Paul Féval: A Fekete Brigád

fekete-brigadA XVIII. század Angliájában vagyunk. Skócia behódolt György királynak, de megmaradt híres hadtestje, a Fekete Brigád. A király elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra fölszámolja a lázadásnak ezt a fészkét. Egy áruló segítségével tőrbe csalják a csapatot…

Szerelem, ármány, vérbosszú, hősies helytállás, nemes küzdelem jelenik meg a történetben.

Részlet a könyvből:

“Az estebédnél ültünk. Az öreg Dickson pompás vacsorát tálalt fel. Tudj’ Isten, hogyan csinálták ezt apám ügyes házvezetőnőjével együtt, de akármilyen későn vagy váratlanul jött is vendég, sohasem kellett szégyent vallanunk. Apámat mindenki szerette, a szolgaszemélyzet pedig bálványozta, és mindent megtettek, hogy kedvében járjanak, hogy valamivel el ne búsítsák az anyám halála óta úgyis mindig szomorú férfit.

Tudták, hogy apám sokat ad háza hírnevére, s ezért, ha vendég vetődött hozzánk, az ellátás éppen olyan pontosan, rendesen ment, mint akkor, amikor ott, azon az üres helyen, az asztalfőn, édesanyám karcsú, finom alakja ült.

Meg azután, mi tagadás, az öreg Badereigh kedvence volt az egész háznak. Még a cselédek is szerették óriás alakját, széles gesztusát, öblös beszédét, az egész emberből áradó nyíltszívű nemességet. Gillie, az “ellenségeivel” állandóan veszekedő Gillie is közkedveltségnek örvendett, s így csak természetes, hogy pompás vacsorát rögtönöztek kint a konyhán. A kész, meleg étel mellé kitűnő, hideg sonkát, ürücombot tálaltak fel, s hozzá apám pincéjéből a legtüzesebb, legerősebb borból hoztak fel néhány üveggel. Dickson még a pókhálót sem szedte le a palackokról, mindenképpen mutatni akarván, hogy tüzes bort tesz a vendég elé, nem afféle fiatal lőrét.

Apám álmodozva, révetegen nézett körül, s szokása szerint igen keveset evett. Én is csak úgy forgattam az ételt. Nagyon szomorú voltam, hogy Gillie, akit testvéremként szerettem, elhagy bennünket. Egyedül a laird evett jó étvággyal, sűrűn hajtogatva a borospoharat. Most Gillie-re néztem, és megdöbbenve láttam, hogy kedves, finom arca, amely az imént még a futástól és az izgalomtól piros volt, percről percre halványabbá válik. Vajon tudja-e már, hogy el kell válnia tőlünk? Vajon ezért búsulna annyira?

– Badereigh – mondta most apám az öreg laird felé fordulva -, maguk, hegyvidéki, északi emberek egytől egyig mind fantaszta, bogaras koponyák. De én most az egyszer keményen fogok magával bánni, öreg barátom. Remélem, nem akarja komolyan elkövetni azt a bolondságot, hogy elveszi tőlem a perét, és egy másik ügyvédnek adja, aki majd visszaél az ön járatlanságával és jóhiszemű bizalmával?

– Az ön egészségére iszom, doktor – mondta Badereigh, fölemelve borospoharát, és egy hajtásra kiürítve azt. – Minden ember a saját szíve szerint beszél. És az ön szavai, doktor, éppen olyan nemesek és becsületesek, mint amilyen a szíve. És én egész életemben hálás leszek önnek, hogy sok gondja, szomorúsága mellett is annyit bajlódott ezekkel az én átkozott peres irataimmal. De most már visszaveszem az aktát. Nem pereskedem én tovább. MacAlpine ajánlatot tett, hogy az ügyet rövidebb úton intézzük el.”

A FEKETE BRIGÁD KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák